- Gyere Bence mérjük fel a terepet! - mondom a szükséges pergető felszereléssel a vállamon és egy időre becsukjuk magunk mögött a lakás bejárati ajtaját. Odakint nagyon szép kellemes őszi vagy inkább nyári időjárás uralkodik. Érezhetően hivogat minket, számunkra amúgy is lehetetlen ilyenkor a négy fal között maradni. Az elkövetkező napokban vendégeim lesznek és hogy ne valljak totális kudarcot tudnom kell merre horgászhatunk biztos sikerrel.
Egy kissé belegondolva végeredményben Bence is a vendégem. Az iskola által elrendelt őszi szünet gyorsan múló napjait tölti nálunk, ami természetesen nem múlhat el közös horgászat nélkül. Jó ideje már lázban ég, láthatóan most is izgatott, alig várta ezt a napot. Korábban már biztosítottam, hogy az ittléte alatt nem csak egy alkalommal fogjuk a ragadozó halakat műcsalijaink horgára csalni. Első helyszinként a tőlünk egyik legtávolabb eső beömlőt célozzuk meg.
A minket fogadó összképre hellyel - közel számítottam, mint egy minipaicon, annyi az ember. Mellettünk egy gyanúsan ismerős autó, mögötte két fenekezőre szerelt nehézbombázós felszerelés feszesen felügyeli a beömlő halait jó másfélméteres földig érő karika kapásjezőkkel. A látszólag horgászathoz szükséges felszerelés szélesen szétszórva, gazda sehol. Szemben velünk hárman vannak, a túlsó beömlő is horgászoktól szines. Dömping van, nincs ezen semmi meglepő.
A megmaradt lehetőségeinket mérlegelem, végül is van még egy pár keskeny dobásnyi hely ahol még, ha kissé korlátozottan is, de mások zavarása nélkül horgászhatunk. Bencét a legtávolabbi, amúgy ígéretes részhez küldöm, én egy szűk lejárathoz lépek és mindketten a parti részt kezdjük el vallatni. A napszak miatt inkább sügérre számítok. A felszerelést és a csalikat is hozzájuk igazítom.
Második dobásra belepiszkál valaki az apró műcsalim sétájába. Azonnal jelzem az észrevételem társam felé. Újradodok, az előző tett helyszine körül a sétát mostmár végleg megállítja a mélyben lévő titkos utonálló. Könnyű pálcámmal azonnal megakasztom a halat. Védekezésének tulajdonságaiból két dologra következtetek. Az egyik, hogy nem lesz egy gigantikus példány, a másik pedig, hogy biztos nem sügérrel van dolgom és ha ez a hal nem sügér, akkor az nem is lehet más csakis csuka. Halk sóhaj és a tiszta vízben felsejlő hal sziluettjét követően a zsinórom mentén azonnal a horgot keresem. Mivel nem találom, az orsó fékerejét a lehetőségekhez képest minimálisra álítom, a hal és a bot által bezárt szöget a lehető legkissebre zárom. Így zajlik a harapásálló előke mentes óvatos fárasztás, mikor az alélt hal egyszercsak hagyja magát tarkón ragadni. Bencének szólnom sem kell, ott áll fölöttem és kattog a fényképezőgéppel. Ehhez hasonló jelenetet kétszer játszom el egymás után nem sok idő elteltével. Ebből az egyik hal sügér.
A következő csukesznál akadt egy apró kis érdekesség, ami nem kerülhette el a figyelmünket. A második hasi páros úszók közelében egy apró vörös sebből rozsdás horog kandikált ki. Az öblénél vált láthatóvá, a test belseje elfedte a horog szárat és a hegy a hal feje felé mutatott. Mindenféleképp elégedettséggel töltött el a látvány. Bár a csukeszt kifejezetten sajnáltam amiért szenvedhet miatta, de ékes bizonyítéka, hogy az élet megmenthető, akár többszörösen is. Megnyugtató, hogy ez a kis állat már korábban találkozott emberrel és hihetetlen módon visszakerült a vízbe. Egyértelmű, hogy mélyrenyelt egy szereléket és a sporttárs az előírtaknak megfelelően a hal túlélésének érdekében belevágta azt. Okosan tette és a csuka feljegyezheti a krónikájába, hogy túlélt egy másik emberrel való találkozást is...
Későbbiekben sokáig semmi említésre méltó esemény nem történt velünk. Ahol lehetőségünk nyilt kerestük a halat. Már csak az estében bíztam, a sárkányok idejében. A két tuti hely foglalt volt végig. A nehézbombázók mozdulatlanul maradtak és a kifeszített zsinórok alatt süllők raboltak. A botok gazdái is előkerültek valamikor. Ismerem a srácot. Pár szót váltottunk. Kishal van a horgokon. Mindegy mi jön, csak csuka ne jöjjön vagy, ha mégis akkor négy - ötkilós, süllőböl pedig három - négykilós. Pislogok nagyokat, - ja és még bedobtam egy pontyozót is, hátha felveszi valami. El kell ismerni, vannak bátor emberek, akik semmiből sem tanulnak, annak ellenére, hogy már egyszer megsütötték a kezüket. Bence eközben kipenderíti a nap utolsó sügereit.
A késztetés óriásira nő bennem, hogy a srác nehéz botjai alatt az apróhalakat hajtó süllőkből fogjak legalább egyet. Nem lehet, türtőztetem magam. Összeszorított fogakkal lépek Bence mellé. - Gyere menjünk! Nem volt ez annyira rossz nap. Amint látod a torkolat is tartja a halat, ha nem lesz foglalt akkor estével sem betlizünk. - és a lenyugvó nap az utolsó fényével, mintha helyeslően ránk kacsintott volna. Holnap reggel találkozunk.
Írta: Gyöngy László