Bárkiben önkéntelenül is felmerülhet a jogos kérdés, hogy mi késztet hatvan vállalkozó szellemű szemfüles pergető horgászt arra, hogy a meghirdetést követően huszonnégy órán belül betöltsön egy két hónap múlva megrendezésre kerülő pergető horgászverseny teljes nevezési létszámát, továbbiakban, pedig a lemaradt versenyezni kívánó sporttársak folyamatosan arról érdeklődjenek, hogy van e üresedés. Ugyan mi vonzza ide az embereket és miért iratkoznak fel a versenyre ilyen rövid idő alatt? Nyilván mindenkinek meg van rá a nyomós oka és a feltett nehéz kérdésre a teljes választ csakis ők tudhatják pontosan, na és valamelyest jómagam, mert én is a létszámhoz tartozom. Visszatérő vagyok, ahogyan itt sokan mások. Immáron második alkalommal és egyszer kísérőként vettem részt ezen az egyre nagy sikerűbbre kovácsolódó Kalacsi - féle versenyszervezésen és hogy miért? Hm ... a legegyszerűbb válasz erre; mert csak.

IV. Webfishing Parti Pergető Kupa Lajosmizse Füzes - Tó reggel 6:30 gyülekező. Mi Lacival nem sietünk, hét óra elmúlik mire megérkezünk. Meg is lesz az ára, mert az egyre gyarapodó embertömeg sűrűje mögül csak egyetlen egy hosszú nyakú üdvözlő legény árválkodik, a többi valószínűleg betöltötte a rábízott funkcióját.

A sokaságból régebbről is ismert arcok bukkannak fel; Pintér Peti és a későbbiekben tovább keresztelt Székely "legvadász" Imi, ők négyen érkeztek Fejér megyéből. Az üdvözlést követően rövidesen Petiékkel a vasak és azon belül a körforgó villantók unszimpatikus mivoltáról tartunk szakmai eszmecserét, aminek egyöntetű következménye az, hogy ki nem állhassuk szegénykéket. (Ez pedig az efféle versenyen hátrány is lehet).

Valahogy a sátorhoz keveredem, szemem az üdvözlésre hivatott keskeny vállú árválkodó legénykére tapad, jobban szemügyre véve megállapítom, hogy ennek a fiúnak is nemsokára vége, mint korábban a kapósabb testvéreinek, mert belső tartalma alapján állapota erősen a végső stádium felé mutat.

Mustra közben a szervezők segítői közül egy kedves ismerőst üdvözlök. Sanyi hamarjában beáll csaposnak és azon nyomban bemutat a hosszú nyakú szimpatikus cimborának, akinek az önfeláldozó jelenlegi szörnyűséges halálához én is egy kis mértékben hozzájárulok, a bátor fiú Irsai Olivér névre hallgat és nem is származhat más családból, mint az előkelő és nemes Bolyhos dinasztiából, később előkerül még egy fivére, őt Vilmosnak keresztelték ...

Előtűnik Kalacsi Jani is, rögtön páromat hiányolja. Nincs vele egyedül, mélységesen együtt érzek vele, de sajnos most ő családi okok miatt otthon kellett, hogy maradjon. A nyolchetes kisfiúnknak nem hiányzik részünkről a mai nap hosszas tortúrája.

Párom személyében viszont otthon maradt még a drukkerem, a kedvenc kabalám és a fotósom. A utóbbi tevékenység öröme a versenypeca mellett így teljesen rám hárult.

A friss gusztusos szendvicses reggelit követően Sz. Imrétől épp a fekve pergetés alapvető mozzanatai után érdeklődöm, mikor felhangzik Jani hangja, elérkezett a megnyitó ideje.

Stílusos beszédet hallhattunk a szervezőktől, mondandójuk gyors volt és lényegre törő, mindamellett fa arc nélkül nemigen hagytak senkit sem.

Utolsó mondatként elhangzottak a díjazások, miszerint az első három helyezett, a legjobb női és a legnagyobb halat fogó horgász fog majd értékelésre kerülni, valamint a verseny végén, akik nem részesültek díjazásban azok között kisorsolnak Borsos László jóvoltából felajánlott szép nagy darab füstölt sonkát.

Mellettem Szimre aktívan jelentkezik, miszerint valami sürgető megjegyzése lehet. Legutóbb Imre ugyanebben a szervezésben a csapó sügeres versenyen megnyerte a legkisebb hal kategóriát, erőtlen kérdése is ezzel kapcsolatos; - Esetleg legkisebb hal kategória, nem lehetne e? A szervezőség szigorú, Szimi kérvényét határozottan elutasítják. Mi meg csak mosolygunk, hisz barátunk számtalanszor megénekelte már írásaiban a halfogás iránti sikertelenségét, most így mentené a menthetőt.

Hatvannégy versenyzőnek hangzik el befizetéseik sorrendjében a neve, voltak akik valamilyen oknál fogva nem tudtak megjelenni időben, indulási sorszámot azonban ugyanúgy kaptak, hiszen csak egy kicsikét késtek. Jani szokásához híven kettesével indítja el a versenyzőket, egyet a lista elejéről, egyet a végéről. Tehát; egyes, hatvannégyes, kettes, hatvanhármas, stb ...

Pintér Petinek jut az egyes rajtszám, örülne is neki, de sajnos helyismeret hiányában teljesen tanácstalan. Jómagamnak a huszonkilences jut, mehetek az utolsók között, megkímélten így a szélmentes kiszemelt hely halat rejtő titkos rejtelmeitől, ahol nyílik egy kis rés a sporttársak között oda szorulok.

A hajnali szellőcske időközben reggeli hűvös, barátságtalan széllé erősödött és érdekes módon valahogy a házakkal szemben lévő szembe szeles oldalon akadt pár hely, oda kényszerültem. Utolsó pillanatokban Petit is balról mellém fújdogálta a bizonytalanság légáramlata, Laci jobbra hat horgásszal arrébb táborozik. Szimi valahol szélárnyékban lehet.

Megszólal a kürt, kezdődhet a verseny. Műcsalim tétova választását követően első dobásom csobban, abban a pillanatban ül a szél hátára Jani felerősített hangja, tudatja mindenkivel meg van az első hal. Elfog egy kis dezsavű érzés, hisz a múltkori verseny is pont ugyanígy kezdődött. Ez a csuka most huszonhét másodperc alatt érkezett.
Nem egészen tíz perce szórjuk gumival a vizet. Környékünkön óriási a nyugalom, Petiről süt az elégedetlenség tüze. Cselekszik is, elindul a kalandok után. Helyébe az újdonsült bal oldali szomszédaim az előző versenyekről ismerős hölgyhorgászok lesznek.

Nemsokára egy határozott ütésem lesz, nem akad. A kapás helye körül szórom a vizet mint a bolond, de nincs tovább érdeklődés. Ilyenkor általában rövid időn belül valamelyik szomszédomnak lesz hala. Titokban a lányoknak szurkolok, bár ők ezt nem tudják, aztán pár dobás után a jobbos szomszédban törik meg a nyugalom, egy ötvenhat centis csukát mérlegelnek. Ez van.

Sporttársak később jönnek mennek, én maradok, lehet rossz döntés, de pillanatnyilag nem látom értelmét a helyválasztásnak. Ahogy az idő csendesen telik, úgy szaporodnak körülöttem a fogások és a megörökített pillanatok. Aztán egy hosszú szünet után ismét rám köszön a csalfa szerencse. Egy apróbb gumihalat pattogtatok egy húszcentis harapásálló előkén, mikor egy tolós kapást kapok, azonnal berántok, majd ellenállás nélkül marad minden, a kint lévő zsinórom a szél hatására kacéran simogatja végig az arcom. Halam előkéstől együtt harapott. Akkor már biztosra vettem, hogy ez már tutira nem lesz az én napom, ráadásul ebből a gumiból ez volt az utolsó. Kesőbbiekben, nincs mit szépíteni a dolgot; mindenki körbefog, mármint csukákkal. Forrongok is rendesen. Egy wobbleres csuka, a többi körforgós (halál).

Idővel kínomban csak rá szedetem magam a pörgetőre, de egy jó pár dobás után máris elegem van belőle, nem tudok azzal horgászni amit ki nem állok. Egy rányúlásom azért mégis akad. Nem volt egy vadállat annyi biztos, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy két perc elteltével a szomszéd harminchat centis csukát regisztrál. Ilyen ez.

Időközben a szél fájósra fújta a csuklómat, e miatt idejét láttam a helyváltásnak. Ekkor szűk egy óra volt a verseny végéig. Gyaloglás közben, a leendő első helyezettnek szemem láttára megy el egy bő kettes csukája. (Előtte azért már megörökítettem egy hallal ... ). Le sem írom mire kapott.

Laci hellyel - közel szélcsendes részre invitál maga mellé, két csukája már van.
Restellem magam előtte rendesen, de hát ez egy ilyen nap. Agyatlan peca következik,
azért is gumihalat csatolok a hosszabb harapásálló előke kapcsába és robotként dobálok egyenest magam elé a tóba. Közben társaságom is akad és a kínzóan kecsegtető ebédillatú kora délután történéseibe belekéreckedik egy csuka, a becsületcsuka. (Kép róla nix).

Pontban tizenhárom harminckor megszólal a verseny végét jelentő kürtszó, igaz kissé erőtlen a hangja és a többszöri nógatásra is ugyanúgy ájuldozik, mint egy képzelt beteg elkényeztetett feleség. Bizonyára nem akarja, hogy vége legyen a megmérettetésnek, de én annál inkább. Kiszívott a levegő teljesen, az állandó ételillattól pedig duplán éhes lettem.

A finom és tartalmas ebéd után - aminek a mai menüje palócgulyás Tápiómente módra, desszertnek pedig nagymama ízes fánkja Berliner Kft módra volt - eredmény hirdetés következett.

- Egy híján száz! - kezdi Jani a mai napi verseny értékelést. Kilencvenkilenc darab ragadozó halat sikerült ma fognunk, ebből két darab süllő (mindkettő Pocsai Pisti nevéhez fűződik) a többi csuka. Hatvannégy versenyzőből negyvennégy fogott halat, majd  újra apró megjegyzésekkel színesített névsor olvasás következik.

Pintér Peti egy csukesszal negyvenharmadik, jómagam a becscsukesszal negyvenedik.

A huszonhetedik helyezettnél időzünk egy picit, mert egyben a legnagyobb hal kategória kihirdetése következik. Szerény személye nem más mint, akinek kérésére nem engedélyezték a legkisebb hal kategóriát, így kénytelen alkalmazkodva megfogta a legnagyobbat, ő a "legvadász" aki saját állítása szerint nem tud horgászni, bocsánat halat fogni, ő az a bolondos ... Székely Imi. Egyetlen csukája hetvenhárom centis, Po - Delta felajánlásban részesült.

Akiket többnyire nem ismerünk névről, hajlandóak vagyunk hirtelen az adott tulajdonságaik alapján elkeresztelni. Akad a névsor versenyzői között Csukás Csávó,

Sonkás Csávó,

Fánkos Csávó,

utóbbi kettőre a felajánlásaik miatt ragadt a nemes név.

Négy - gyermekes Csávó, ő Mikado Fishunter gumi családdal szponzorálta a versenyt, amiknek csomagjainak hátulján voltak a rajtszámok.

Tizenegy női versenyzőből hat nem fogott halat, egy egyhalas, hárman három halasok és egy hölgy négyhalas, ő Venyige Györgyi, természetesen neki jár a legjobb női horgász díj.

A hölgyek közt egyébként is egész szoros rivalizálás alakult ki, ebből következően kíváncsian várjuk a három hét múlva megrendezésre kerülő 6. női pergető kupát, ahol kategorikusan csak ők mérhetik össze tudásaikat.

Harmadik helyezett lett öt csukával 295 ponttal Mészáros András,

második öt csukával 305 ponttal Rátz Ádám

és aki ma ezen a versenyen a legtöbb pontot elérte Murczin Lajos 309 ponttal ugyancsak öt csukával. A nyerteseknek hatalmas gratuláció!

Utolsó mozzanatként következik a különdíj (füstölt sonka) sorsolás, azon versenyzők között, akik nem értek el helyezést.
Megfelelő mennyiségű idő hiányában, bizonyára kifizetődőbb valahová később érkezni és hamarabb távozni, de korán sem biztos, hogy szerencsés is, mert a rögtönzött picike Fortuna asszonyság szeszélye máris kiszámíthatatlan, ugyanis a sorszámot húzó kislány azt a versenyzőt húzta ki, aki a rendezvényre késve érkezett és bánatára (másnak örömére) már el is távozott. A kihúzott sorszám így érvényét vesztette.

Ismétlés következik. Óriási csend támad, az idő lelassul, a bent marasztalt levegővel megint mindenki esélyesnek találja magát erre a nyereményre. A kislány újra a dobozba nyúl, most dupla erővel simogatja meg őt több, mint félszáz reménytől csillogó szempár.  Apró kezecskéje odanyújtja Janinak a szerencsés fogási naplót, ő hirtelen rákukkant és a mellkasához szorítja. Egy hosszú pillanatig meg sem szólal csak lassan végigfuttatja szemeit az embereken, majd egy pontban megállapodik és a naplót fogó kezével a tömegbe mutat. Valamit Pécs városáról kezd el beszélni, de a többit már nem hallom, mert hatalmas taps keletkezik és egy önfeledten örülő fiatalember lépdel ki a mozdulatlan tömegből. Őszinte, tiszta öröme mindent elárul és sok mindenkit magával sodor, ami tovább fokozza a felhőtlen hangulatú csapat kedélyét. Ez az életre szóló nagyfokú páratlan jókedv azonban nem távozik el soha, átjár mindenkit és velünk együtt örökre a sátorban marad.

Köszönjük Kalacsi Jani!

S, hogy mi okozhatja hatvan ember rekord idejű felíratkozását?

Hm ... Ezek után meg kell mondjam fogalmam sincs róla ... de mentségemül szolgáljon az a halovány tény, aminek következtében legalább azt az egyet tudom, hogy engem mi vonz ide, csak leírni vagyok képtelen ...

Gyöngy

Egy jelentősebb évszámmal bíró születésnapot sokféleképpen meg lehet ünnepelni. Ilyenkor általában az ünnepeltek - ha megtehetik - legtöbben a saját maguk fantáziájához mérten választanak a különbnél - különb, esetleg sajátosra eltervezett emlékezetes események sokaságai közül. Történetesen ismerek egy embert, aki egy ideje igencsak egyedi módját választja születésnapjai megünnepeléséhez. Az idei év számára most kimondottan különleges, mert pontosan egy fél évszázadnyi időt készül betölteni és vele együtt készülünk mi is, meghívottak vagy a szó legszorosabb értelmében, mi résztvevők. Kalacsi Jani ma ötven éves, hatodik alkalommal rendezi meg Tápiószentmártonban talán a világon is egyedülálló női parti pergetőbajnokságot, a rendezvény időpontja pontosan az ő születése napjára esik és hogy ez a két esemény így összeforrt valójában véletlen e vagy sem, azt nem tudhatom, de hogy ez az összejövetel nem mindennapi volt azt viszont tudom.

Jelentős lehűléssel, széllel, frontokkal, hirtelen emelkedő és süllyedő légnyomásesésekkel tarkított két napot követően felhőktől mentes zavartalan, bántóan vérnarancs színű, de ennek ellenére kimondottan hideg napfelkelte köszöntött bennünket a verseny helyszínén. Helyenként az út mentén a tavaszi zöld pompába öltözött fűtengert vékony dérréteg borította, s mint később megtudtuk a szomszéd község egyikében mínusz hét fokot mértek, itt a tőzeges tónál a hőmérséklet csak négy fokkal süllyedt nulla fok alá. Nem éppen biztató előjel annyi biztos, főleg, ha figyelembe vesszük a két nappal ezelőtti huszonpárfok körüli értékeket.

Jómagam most kísérőként veszek részt e jeles napon, továbbá amatőr fotósként és krónikásként. Párom második alkalommal nevezett erre a versenyre és idén most készül elkövetni a harmadik horgászatát.

Pontosan a kijelölt időpontban érkezünk, még nincsenek sokan, de folyamatos a gyarapodás. Első emberként jó barátunkat Sanyit üdvözölhetjük, most valami kapuőr féle szerepben ékeskedik, vajmi kevés csillogással.

Háttérzajként egy folyamatosan váltakozó hangerősségű szelíd méhkas zümmögésére emlékeztető hangra figyelünk fel, hát persze, az Ezer Zsolt által vezérelt légikamera vonja magára a tekintet.

Minden egyes napfelkelte látványa gyönyörű jelenség, de ami ma itt a szemünk elé tárult, arra nincsenek szavak. A természet ősi játékától meghatódottan részese lenni egy olyan esemény kezdetének, amely minden jelenlévőnek oly kedves és amit már annyira rég vártunk ... A mozdulatlan víztükrű gőzölgő tavon keresztül érezni a felkelő nap jótékony simogatását, hmm ... már megérte ...

A hölgyek eközben csak jönnek és jönnek, csinosabbnál, csinosabbak és a szebbeknél csak szebbek. A mennyország tavaszi buja virágoskertjét tudom így elképzelni, amennyiben minden hölgy egy - egy csodálatos virágot szimbolizál. (Kivételt képez ez alól Móri Stefánia ...). Akad köztük még harmatos zöld színben bimbózó piciny rózsaszál, van köztük színesedő sziromleveleit bontogató szemérmes ifjú virágzat, található itt erejük teljében lévő pompázatos színtónusú karcsú mosolygós virágkehely és köztük csendesen burjánoznak a teljes mivoltukban telt, kacagva sugárzó párták.

Jelenlétük ámulatba ejtő, de mint minden virág üdesége mit sem ér, ha a kellő nedvesség számukra nincs pótolva. Itt a friss jókedélyű virulásról alaposan gondoskodnak, titka a százszázalékos gyümölcslé. (A fiataloknak ez szó szerint értendő ...) A felnőtteknek az ital szőlőből, szilvából, később cigánymeggyből áll, természetesen csak is a legfinomabb párlat formájában, amelyeket a méltán híres Bolyhos pálinka főzdéje készített.

Poharazgatás közben véletlenül fültanúja leszek két hölgy beszélgetésének; - Jajj, de rég láttalak már. Itt maradsz majd verseny után drágám? - Á, nem lehet, úgy néz ki találtunk harcsákat, az éjjel is elment egy nagyobbacska, onnan jövök. A verseny után, meg megyek is vissza, majd legközelebb ígérem többet dumcsizunk, de most tudod, ez nem tűrhet halasztást ... Most is csak Jani és a verseny miatt jöttem el.

Egészségünkre ...

.... aztán a Janiéra ...

... és a dunai harcsákéra ...

A megnyitót egy aranyos kislány kezdte. Hatalmas sikert aratva, kürtön játszotta el nekünk a Magyar gyermekdalt.

Aztán Jani, az elnök úr és a verseny házigazdája; pergető világbajnokunk Szegedi Gyuri vette át a szót. Mondandójában többek között felhívta mindenki figyelmét a kialakult időjárásra és vele összefüggésben a halak várható étvágytalanságára. Úgyhogy aki nem fog halat az ne csüggedjen, mert most ez egy ilyen nap.

Aztán következett az ajándék osztás ünnepelt módra első felvonása; mert, azért ne felejtsük el, hogy többek között egy nagyszerű ember születésnapján vagyunk. Az eddig megrendezett női parti pergető kupán részt vett hölgyek, a legfiatalabb versenyhorgászok, továbbá erre a versenyre a legtöbb szponzort kerítő hölgy és az ötvenedik indulási rajtszám kihúzója értékes ajándékozásban részesült. Az utóbbi  két versenyző egy - egy huszonöt ezer forint értékű felajánlást kapott. Az egyik egy Ryobi pergetőorsó, míg a másik egy nagy Bolyhos ágyas pálinka boldog tulajdonosa lehetett. Ővele később még találkozunk.

Párom a negyvennegyedik számot húzta. Az ígéretes könnyű részeknek így lőttek, ezért maradt a szabadon hagyott sokat sejtő 'vagybejönvagynem' nehéz hínaras pálya.

Maga a verseny kezdetét a tüzérek kezdték. Akkorát szólt a kis ágyújuk, hogy fölöttem a fa tetején az eddig békésen fütyörésző madárka ájultan zuhant a mélybe. Szerencsére az incidenst túlélte, majd sértődötten alacsony röppályán eltávozott.

Egy jó ideje tart a verseny, a lányok ügyesen szórják a vizet, de mindhiába, mert halfogás még a környékünkön sincs. Páromnak tényleg nehéznek bizonyul a hínaras pálya, műcsalijai lépten - nyomon elakadnak a vízfelszin alatti vízinövényekben, trükközgetések is hiábavalóak, most a csuka nem mozdul a csali után. Messzebb azonban a tisztább részeken látni egy - egy mérlegelést, mi kitartunk, maradunk és bízunk.

A szomszédaink, gondolom a nehézségi fokozat miatt sűrűn cserélődnek, de egyszer csak jobbra tőlünk mégis megtörik a jég, csukát fotózunk.

Nemsoká megérkezik körútjáról az "ötvenes". Egyet dob és már rugdal is a botja vége, úgy látszik ez az ő napja, a kezei ma aranyat érnek, nemcsak a pergetéshez ért, de rajtszámot is jól tud húzni ...

Később ugyanott a házigazdánk pártfogása alá vett kislánynak lesz egy kisebb csukája, de annál százszorta nagyobb öröme.

Párom később magára hagyom, fotózási kötelezettségem elszólít mellőle. Janit eközben a Pecatúra stábja köszönti.

Ahogy a parton bóklászom a párban lévő versenyzőket figyelem, többnyire olyanok, mint mester és tanítványa. A tanítványnak egy pár dobás után elég csak hátrapillantania, mestere már nyújtja is az újabb kütyüt. - Most ezt tedd fel!

Némi instrukció a műcsali mozgatás mikéntjéről és most ez így van rendjén.

Mester férfitársaim nyugtalan tekinteteiben egytől - egyig titkolt sóvárgás árnyai bujkálnak. Néhol nem restellem megkérdezni azt, amit valójában én is érzek; szenvedünk, amiért egyidejűleg nem horgászhatunk ...

Bár a fájdalom enyhítésére akadhat némi megoldás ...

A verseny a végéhez közelít, az utolsó hajrában mindenki bízik, néhány helyen kapocsba kerülnek az extrémnek hitt műcsalik, extrémek lesznek a bevontatások, veszteni való már nincs.

Az "ötvenesnek" ez is bejön. Második csukájával fotózom ... Ezzel tuti, dobogós.

A kialakult időjárási körülmények megtették hatásukat, mert annak ellenére, hogy szép, tiszta idő volt, valószínűleg a nagy hőingadozásnak köszönhetően mégsem igazán volt egy nagyon halas nap, pontosan úgy ahogyan vártuk, bár ennek ellenére, mégsem lehet okunk panaszra. Az ötvenkilenc hölgy versenyzőből huszonnyolc fogott halat, ami egy süllő kivételével mind csuka.

A finom ebédet - ami marhagulyásleves és ízes fán k menüjéből állt - követően megkezdődött az eredményhírdetés, vagyis inkább az ajándék osztás ünnepelt módra második felvonása.

A mai nap jelentőségével sokan mások is tisztában vannak, ezért a versenyre több, mint ötven támogató gyűlt össze. Ekkora mennyiségű szponzortól várható volt, hogy a díjazások nem lesznek szűkmarkúra fogva.

Mielőtt azonban Jani neki rugaszkodott volna, sátoron kívül csüccs, szem beköt és vár. A mai napra nemcsak részünkre lehetett meglepetése, mert mi is készültünk. Egy horgász nő, Kolozsvári Katalin közreműködése jóvoltából stílusos figurákkal dísztíett, marcipánnal vastagon bevont dobostorta töltelékű giga torta várta az ünnepeltet. A hatás nem maradt el.

Jani miután kitörölte szeméből azt a fránya füstöt és a meghatódástól végre szóhoz jutott, biztosított mindenkit, hogy a tortából minden résztvevő és kísérő kapni fog. Aztán Kolozsvári Kati vette át a mikrofont egy pár mondat erejéig, hogy mit mondott azt csak az Ezer Zsolt kamerája tudja pontosan felidézni, nekem csak egy rövidke frázis ragadt meg szóról - szóra. Mondandója lényege az igaz barátságról, tiszteletről és mélységes háláról szólt.

Miután a helyére került mindenki Jani belevágott; Egész napos munkájukért jutalomban részesültek a halmérlegelők és a szakácsok.

Aki nem fogott halat emléklapot, ajándék csomagot és kis Bolyhos ágyas szilva pálinkát kapott, a kísérők nyakba akasztós pálinkát kaptak.

A huszonkettedik helyezéstől - gyakorlatilag, aki halat fogott - ezeken túl, már járt neki egy öt ezer forint értékű vásárlási utalvány. Tizenhetedik helyezéstől kiegészül a nyeremény három darab Otto Bácsi féle villantóval meg egy plasztikcsali csomaggal.

A tizenötödik helyezéstől ezek mellé már wobblerek is jártak és ahogy közeledtünk a dobogóhoz, a nyeremények úgy bővültek.

Az előző évi első helyezett a vándorkupát továbbadta, de névre szólóan a másolatát megkapta.

A legnagyobb hal kifogója egy ötvenezer forint értékű kézzel épített casting bot tulajdonosa lehetett.Ő Makai Melinda, nyereményt hozó csukája 66 cm.

A dobogósok a serlegek és a horgászbotokon túl még egy közepes méretű összecsukható ládányi horgászkiegészítőt kaptak, aminek tartalmát leírni is hosszadalmas lenne ...

Harmadik helyezett; őt már ismerjük, Bozsik Éva, ő az ügyes kezű "ötvenes". Két darab csukája 117 pont.

Második helyezett  Borsosné Ági. Két darab csukával, 127 ponttal.

A VI. Női Parti Pergető Kupa győztese pedig Klakla Alexandra. Két darab csukával és egy süllővel, ami 184 pontot ért.

A győzteseknek gratulálunk!

A verseny ezzel véget ért, de a mai nap programja még tovább folytatódott. Tombola sorsolás következett, amelynek a befolyt teljes összegét Jani a közeljövőben megrendezésre kerülő gyermek horgászversenyere fordítja. Mit mondhatnék, ennek tudatában egész tetemes mennyiségű darabszám fogyott. A nyeremények itt sem voltak piskóták és ahogy lenni szokott,  a végéhez közeledvén értékük annak arányában növekedett.

A jó ég tudná pontosan felsorolni a nyereményeket; különböző ajándékcsomagok, ajándéktárgyak, értékes borok, stílusos torták, horgásztúrák köztük egy öt napos Delta Po felajánlás várta a játékban résztvevőket.

A Delta Po felajánlást, nem is nyerhette más, mint egy időközben átvedlett unszimpatikus hölgy, aki Móri Stefánia névre keresztelt a mai nap.

A tombola sorsolást, követően még mindig nem ért véget a mai nap, legalábbis számomra, illetve rajtam kívűl még egy pár reszkető kezű pergető horgásznak. Ilyenkor a verseny után még lehetőség nyílik a kísérőknek is birtokba venni a tavat, hogy ők is kipróbálhassák egy kicsit magukat. Ez a rövidke idő nekem két csukát adott, az első mindjárt a párom helyénél az első bevontatással.

A második egy kicsivel később jött, de ekkor már a nap fáradtan kukucskált a fiatal nyárfák csúcsai mögül. Visszaengedést követően úgy döntöttünk, hogy az estére készülődő tájjal mi is távozunk, hosszú út áll még előttünk hazáig.

Búcsúzkodás előtt még egy utolsó pillantást lövelltünk a tó felé felé. A meghitté váló, időtlen gyönyörű környezetben mélyen elgondolkodva álldogáltam egy pár másodpercig. - Mit adott ma nekünk ez a szép kis Tápiómenti tavacska ...

Janinak távozáskor nem is mondhattunk mást csak azt a pár megjegyzett egyszerű emberi szót, amit Kolozsvári Kati minden résztvevő helyett egy emberként hangoztatott a születésnapi torta fölött; - Jani, nagyon jól érezzük magunkat a versenyeiden, Isten éltessen éltessen sokáig, sok versenyt szervezz nekünk még erőben egészségben!

Gyöngy

"A nagy szavak nem érnek semmit,

Elszállnak, mint az őszi szél.

De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,

Elkíséri az embert, amíg él."

Szülőnek lenni legjobb dolog a világon. Nem telik el úgy nap, hogy ne kapnánk valami újat, valami pluszt, apró gyermekeink roham léptékű fejlődése során. Fáradt perceinkben leírhatatlanul örülni csemetéink legapróbb sikereinek, aminek kifejezésére egyszerűen nincsenek emberi szavak. A nap bármelyik órájában akár a végtelenségen is túl hallgatni fülbemászó dallamként, az önfeledt kristálytiszta gyermekkacajt, amihez hasonló hanghordozás nincs a világegyetemben. Csodálkozva figyelemmel kísérni fáradhatatlan nyüzsgésüket, amelyek már - már a hihetetlenség határát feszegetik. Egy elvarázsolt világban patyolat tiszta emberi szívvel megválaszolni ártatlan véget nem érő kíváncsi kérdéseiket, amelyeket nem szennyezhet semmilyen fekete folt. Egy rég elfeledett igaz világot hordoznak ők, ahol a felnőttek adta szavak be kell hogy teljesüljenek és egy együtt eltöltött csodálatos nap után kimerülten édes puha álmuk fölött megunhatatlanul gyönyörködni bennük, közben párunkra pillantani és mélyen belesóhajtani a nagyvilágba; - Ez egy jó nap volt. Idiótán rohanó világunkban talán ritka kincsként kezelendő élmény lehet ez, de mi a minap lefékeztünk és találtunk is belőle egyet.

A gyermekeink, ha tetszik, ha nem horgász szülőket kaptak a sorstól, ha tehetjük párom és jómagam a vízen vagy vízparton tartózkodunk. Ismerős körökben, aki egy kicsit is ismer minket a leggyakrabban elhangzó kérdés tőlük nem is lehet más, mint;
- Na és a gyerekek horgászok lesznek?
Természetesen a választ kissé korai lenne még pontosan megítélni, hisz a legidősebb gyermekünk is jelenleg szűk négy és fél éves, a középső kettő és fél, míg a harmadik csak hat hónapos, minden esetre a lehetőséget nem hagyjuk csak úgy simán elúszkálni. Erőltetni nem akarunk semmit, de néha azért őket is magunkkal visszük egy - egy könnyű kis pecázásra. Egy rövidke spiccbot, egy közeli naphalban bővelkedő tavacska, rengeteg türelem, majd közös öröm a sikeres fogásokon és ha már a horgászattal ismerkednek, miért ne ismerkedjenek meg annak versenyzésének mivoltjával is, akár már ilyen fiatalon, mert hiszen legyen akármilyen verseny, a lényege - mint tudjuk - nem feltétlenül csak a győzelemről szól ...

2015. 06. 28. Helyszín az általunk már ismert Tápiószentmártoni Tőzeges tó és azon belül a III. "Cormoran a gyerekekért!" Gyermek Horgászverseny, amely négytől tizenhárom éves korig várja a fiatal versenyzőket, teljesen ingyen, a verseny után pedig ugyancsak ingyenes gyermekprogramokat kínálva.

Mi legidősebb csemeténket Virágot neveztük be erre a gyermekversenyre. Lacika fiatal kora ellenére nem nevezhetett, Bence szintén. Mivel ez a verseny nem kizárólag csak a szigorú versengésre összpontosul, hanem egész napos gyermekprogramokat is nyújt, ebből kifolyólag szem előtt tartva gyermekeink tűréshatárát úgy gondoltuk, hogy egy laza közös családi napot tartunk, ezért mi mindannyian, plusz kísérőként édesanyám, tiszteletünket tettük e méltán nemes és nagyszerű ötlet megvalósítójánál Kalacsi Jani szervezése által a Tápiószentmártoni Tőzeges tónál.

Esővíztől nyálkás, viszont kimondottan kellemes hőmérsékletű reggelre ébredtünk. Fel sem merült bennünk az otthonmaradás eshetősége. Utunk során az égi áldás hol esett, hol meg még jobban esett és valahol félút környékén kérdeztem meg teljesen feleslegesen feleségem, hogy tett e esőruhát a piciknek. A tóhoz érve, mintha tudnák odafönt az istenek, hogy micsoda buli van itt kilátásban az eső elállt és meg sem cseppent délutánig, míg búcsút nem intettünk Janiéknak, cserébe egy kis légmozgással tarkított fülledtnek nevezhető időjárást kaptunk.

A versenyre hetvenhat gyermek nevezett négytől, tizennégy éves korig. Minden egyes apróság regisztráláskor máris egy ajándék horgász csomagot kapott. Egy kiló etetőanyaggal, egy doboz csontival, egy előkötött spiccbotos szerelékkel gazdagodhattak a horgászpalánták.

Az ünnepélyes megnyitót Jani bácsi egy idézettel kezdte, mely így hangzik;

"A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."

Amelyet egy pillanatnyi hatásszünet, majd hatalmas taps követett, aztán rátért a versenyszabályokra, melyek közül a leglényegesebbek a következők; A verseny időpontja: 09 : 30 - tól 12 : 00 - ig tart. A kifogott halaknak kíméletes bánásmódban kell részesülniük és mérlegelés után vissza kell engedniük. Egy gyermek egy darab spiccbotot használhat hat méter hosszig egy horoggal úszós készséggel.  A nyomaték kedvéért többször is elhangzott egy fontos szabály; A szülők segíthetnek gyermekeiknek, de nem horgászhatnak, ne a szülők nyerjék meg a versenyt. Szabálytalanság esetén a csemete kizárásra kerül. Továbbá a nem nevezett testvérek is horgászhatnak, természetesen az ő pontjaik nem számítanak bele az értékelés során. Minden kifogott gramm egy pont. Verseny kezdetét tíz perc etetési idő előzi meg. A regisztrálás sorrendjében ötösével indulhatnak a versenyzők elfoglalni a nekik szimpatikus helyeket.

Mi úgy gondoltuk nem megyünk messze a bázistól, tartva gyermekeink rövidtávú tűrőképességétől, ha esetleg idő előtt megunnák a horgászatot, akkor a közelben hamarabb találjanak maguknak valami más elfoglaltságot, másodlagossá téve így az esetleges dobogó közeli helyezés oly fontos céljait.

Minden gyermek és kísérőik a helyükön, elhangzik az első kűrt szó, az etetés ideje. Aki nem volt rest, az szinte azonnal dobja is az előre meggyúrt gombócokat, mi még csak akkor kavartuk a szárazat. Pici kezek markolásszák a porózus halkaját, nem is markolászhatja más, hiszen ez az ő versenye. Megfelelő nedvesítés után a gombócok vízbejuttatása is a Virág feladata, de apropó itt már besegít kisöccse is. Természetesen az utóbbi az ő külön helyére, hiszen nem forogna tovább a föld, ha egy kisöccs nem azt csinálná, mint a nővére. Úgy látszik az etetés nagyon jó móka, mert nehezen lehet abbahagyni, annyi viszont biztos, hogy az egy helyre koncentrált etetés még igényel egy kis gyakorlatot, viszont a partszéli legyező alakú véletlenszerű etetésben tuti bajnokok. Sebaj, lassan közeledik a két kürt szó ideje és kezdetét veszi a verseny.

Az etetést követően megjelentek a vízfelszínen a kishalak okozta apró gyűrűzések. Nosza, akkor apró halra fel! Egy a baj egyelőre nincs elkészítve ilyen felszerelés, csak egy kicsivel izmosabb van kéznél. Nem gond, gyorsan készítek egyet. Elhangzik a két kürtszó ... Míg a piszéző szerkóval molyolok, addig a felszerelt nagy horgos botot kislányom kezébe adom, hátha történne addig is valami. Meglátja ezt Lacika és máris tudtunkra adja, neki is kellene egy horgászbot, mert ő is horgászni akar, mégpedig most, azonnal. Erős, ellentmondást nem tűrő akaratának hangot is ad, sőt csitítgatásunkra még egy kicsit toporzékol is, tehát egyértelműen és messze hangzóan hisztizik. Ugye említettem már, hogy szülőnek lenni nagyon jó dolog ... Szóval patakban folyik rólam a víz, amire az apró halas cuccal szerintem rekord idő alatt elkészülök. Az óriási krokodilkönnycseppes arcú még szipogó kicsíny legényke pici férfi ujjai a varázs (spicc) bothoz érnek és máris nyugtató csend támad, amiben távolabbról mindjárt hallatszik, hogy azért vannak itt más hasonló cipőben járó sorstársú szülők is. (Még jó, hogy a tesó is horgászhat ...).

Kihasználva a pillanatnyi csendet, készítettem egy másik ugyanolyan szerelést. Aztán az első gubancoláson túl Lacikának feleségem segítkezett, jómagam pedig Virágnak, már amennyiben egyáltalán engedték, Bence pedig a mama társaságában mit sem sejtően vidáman rugdalózva kevélykedett.

Az első halacskát rengeteg rontott kapás előzte meg, de aztán beindult a bolt. Volt is öröm meg nagy vigalom, egy darabig. Lacikánál lejárt a bűvös húsz perc és már megint nem tetszett semmi sem. A problémát végül is a mama orvosolta, jó időbe telt mire gyalog megkerülték a tavat. Virág eközben rekord időt futott, illetve ült. Egy kicsivel több mint másfél óráig bírta. Ahogy visszatért kisöccse cérna szakadt és minden más fontosabb volt már, mint a horgászat. Pedig a küszöket éppen kezdte felváltani félvízről a féltenyérnyi karikakeszeg. Az idő közben érkezett nekik járó kakaót megitták, Túró Rudijukat megették, aztán irány a játszótér, közben megnézték maguknak az arcfestés csábítóan színes kellékeit, majd a papírsárkány eregetés vonta magára a figyelmüket, de akárhova is mentek, már nem ők voltak az elsők.

Nemsokkal a verseny vége előtt épp a játszótérnél tartottam őrző - védő szolgálatot, mikor fülembe cseng feleségem neve. A bent felejtett bottal egy jóképű kiló környéki sötét színtónusú kárászt zsákmányolt. - Megfoghatta volna Virág is - mondta később. -
Nőni kell még ahhoz - legyintettem nevetve. A hal természetesen nem számított bele a versenybe, mérés nélkül azonnal ment is vissza.

A megmérettetés véget ért, ebéd következett, ahol a gyerekek és kísérőik együtt farkasétvággyal fogyaszthatták el a méltán híres Tápiómenti paprikás krumplit vegyes savanyúsággal, desszertként pedig az ízes linzert plusz a gyerekek még az ebédhez választhattak ásványvíz illetve a Márka üdítő italai közül.

Ezen idő közben megérkeztek a lovak illetve a pusztabusz.

Az ebédet követően egy sorsolás következett, mely minden résztvevő hetvenhat gyermekhorgász között egy felajánlott kerékpárt sorsoltak ki. A szerencsés fiatal nyertes Molnár Milán lehetett.

Aztán jöhetett az eredmény hirdetés, ahol egyre több a kifestett gyerek, na meg a felnőtt.

Minden egyes résztvevő gyermek a támogatóktól ajándékozásban részesült.

Természetesen mindkét kategória is díjazva lett.

Fiúk kategória:

Harmadik helyezett Szabó Dominik 1190 pont.

Második helyezett: Pál Márk 1220 pont.

Első helyezett: Kiss Máté 1440 pont.

Lányok kategória:

Harmadik helyezett: Simon Viktória 1220 pont.

Második helyezett:Kiss Regina Anna 1250 pont.

Első helyezett: Szabó Dorina 1570 pont.

A győzteseknek gratulálunk!

Aztán egy várva várt vendég érkezett, a gyerekek nem kis örömére. Fotózkodott, bohóckodott, előadását eltátott gyermekszájak vagy hangos nevetés követte, gondoskodott mókáról és kacagásról, amit hatalmas taps követett, ő nem volt más, mint Ricsi bohóc.

Az előadást követően a tombola húzás ideje következett, itt ragadtam meg az alkalmat egy kis pergetésre. A tavat ilyenkor mint, mindig verseny után igénybe vehetik a kísérők is. A légnyomás ekkor már újra süllyedőben volt, a levegő egy kicsivel még fullasztóbbá vált. Semmiféleképp nem túl biztató jel, mert ilyenkor tuti eső közeleg és a csukák rendszerint melyen lapítanak.

Úgy is lett, a tombola húzás "rövid" ideje alatt egy árva koppintásom sem volt, viszont szemben velem láttam csuka fogást. Érkezik kis családom, a két gyerek kisöccsük babakocsija mellett két oldalt poroszkál, büszkén mutatják nyereményeiket. Feltűnően veszítettek izgágaságukból, bár kedélyük a régi. Dobok még csak úgy mindenféle meggyőződés nélkül egy párat, érzem a nap megöregedett fölöttünk. Végignézve a lecsitult famílián az annyira áhított pergetőhorgászat utáni vágyam egyszerre hirtelen teljesen lelohadt, slampos érdektelen és valahogy erőltetetté vált. Az ok egyszerű, ez a nap végső soron a gyerekekről szólt, nem rólunk gyermekként gondolkodó makacs felnőttekről. Úgy gondoltam abban a pillanatban maradjon ez továbbra is így, butaság lenne akaratommal megtörni a ránk telepedett családi varázs oly kellemes hangulatát.
- Mehetünk haza? - kérdeztem. Mivel túlságosan meggyőző ellenvetés nem érkezett szó nélkül húztam szét pergetőbotom és raktam újra dobozaikba műcsalijaim.

Miután a többi holmit bepakolásztuk a gyerekeknek pont akkor jutott hely az arcfestőnél. Búcsúzásként a gyermeknapunk végére Lacika tigris míg Virág pillangóvá változott.

Még egy utolsó párat csúsztak a csúszdán és akkor már az erős esőillatban köszöntük meg Janinak ezt a kitűnően sikerült napot. - Elfáradtam ... - mondta legvégül és mi ebben egy másodpercig sem kételkedtünk.

Hazafelé az autóban a hátsó ülés a férfiaké volt. - Nagyon jó volt Kalaci Jani bácinál - jelentette ki váratlanul teljesen önszántából a kis tigris, ahogy rátértünk a városba vezető bekötőútra. - Jól éreztem magam! - kontrázott rá elölről a kis pillangó. Nahát gyerekek, ha ezt Jani bácsi hallotta volna ... Aztán mindegyik elhelyezkedett a saját gyerekülésében és mint egy szép tündérmesében egy szempillantás alatt mély álomba zuhantak. Bence még gagyogott valamit az ő nyelvén, de rutinos apukaként, rögtön megfejtettem a feladványt és a neki való teával kínáltam. Mohón kortyolt egy párat, majd követte testvérei példáját és ő is elaludt. Elégedetten simogattam meg szemeimmel az édesen alvó elfáradt gyermekeimet, majd páromra pillantottam.
- Nos anya, milyen napod volt?
- Nagyon jó! - cseng fülembe üdén azonnal az anyai lelkes válasz. Odakint ekkor kezdték el bombázni a súlyos esőcseppek az autó szélvédőjét ... Köszönjük Jani!

Gyöngy

Kellemes nyár eleji idő lépdelt halkan a Körösök vidékén. Az éjszaka csendesen érkező rövid ideig tartó záportól kissé visszahűlt és felfrissült az állott forró levegő. Ennek következményeként az ártéri dús növényzet reggelre egy óriásit nyújtózkodott és nappalra üde pompájában büszkén csillogva mutogatta magát. Egy fiatal házaspár a töltés tetejéről elégedetten, hosszasan, szótlanul kémlelte ezt a csodálatos folyóparti univerzumot. Alattuk a töltésre merőlegesen egy hatalmas holtág leeresztő zsilipjéből nyugodt tempóban folyt a fölösleges víz egy csatornán keresztül a folyó felé. Az ártér a fiatalok jöttére mélyen meghajolt és így szólt az újonnan érkezőkhöz: - Gyertek gyermekeim, legyetek a vendégeim. Megtisztel a társaságotok, gyönyörködjetek bennem, amíg kedvetek tartja, élvezzétek ki vendégszeretetem minden egyes másodpercét. Nem fogjátok egy cseppet sem megbánni, ebben biztos vagyok! - aztán alig észrevehetően kihúzta magát és nem szólt többé, továbbra is csak a folyóparti zajos csend hallatszott, amiket az egymáshoz érő levelek puha neszezése, az énekesmadarak élénk szónoklatai és a csatorna vizében az ivadékhalak után kapkodó fürge balinok szerfölötti rablásainak hangjai okoztak. A házaspár pedig arra gondolt; - olyan, most itt minden, mintha valami titokzatos ősi erő gyengéden hívogatna bennünket ...

Ezek után a házaspár nem igazán tétlenkedett. Mélyet sóhajtottak az ártér semmihez sem fogható Körös vidéki jellegzetes finom levegőjéből, gyorsan felmérték a helyzetüket és nyomban felállították a kezdeti stratégiájukat.

Nem voltak egyedül, egy embertársuk lejjebb már horgászott. Pergetett, ahogyan ők is fognak. - Mi ketten ide állunk egymás mellé - mutatott a fiatalember a sporttárs fölé - itt a sodrással szemben húzzuk majd a műcsalikat. Nem zavarunk így senkit - jelentette ki és a botokat rejtő tok után nyúlt.

A férfi alig kezdte el bontogatni a pergetőbotjaikat a sporttárs - mintha meghallotta volna tervüket - fürgén otthagyta az eredeti pozícióját és nyomban elfoglalta a pár kiszemelt egyik helyét. - Na, fasza! - mondták ki egyszerre. A fiatalasszony zsörtölődött még egy kicsit, de mivel nem akarta, hogy jó kedélyükben folt essen ilyen semmiségekért ezért ő ajánlotta fel hamarabb, hogy egy kicsikét lejjebb megy a csatorna mentén.
A nő már horgászott, míg férje még bőszen a felszerelésével piszmogott. Mellette az idegen horgász szaporán korbácsolta a vizet, alattuk a folydogáló vízben többnyire balinok, időnként hangos locsogással hívták magukra a figyelmet. A két pergető horgász eddig eseménytelen.

A férj végre befejezte a szöszmötölést a felszerelésén. Egy közepesnek tűnő felszerelést állított össze; a bot 190 cm hosszú 3 - 14 gr dobósúlyú, főzsinórnak 12 - es nanofilt, előkének egy félméternyi 24 - es fluorocarbon zsinórt kötött, műcsalinak egy apró Berkley gumihalat kínált 2.5 gr - os jig fejjel. Őnála szinte mindig ez a belépő vagy nyitócsali. Sok szép élményt kapott már érte. A ragadozó halakon túl fogott már vele pontyot és kárászt is szabályosan.

Most első dobása lendül, a parttól nem túl távol kívánja bevontatni. A vízbe érést követően elégedetten nyugtázza, hogy a jig fej súlya optimális. Váltakozó sebességgel, taktusonként mozgatja a műcsalit. Kisvártatva olyan szögbe kerül csalija, amikor már képtelenség a fenékre visszaejteni. Ilyenkor nem igyekszik minél hamarabb kiemelni és újradobni, hanem még a vízfelszinen vagy annak közelében míg lehetséges ott vontatja. Most is így cselekszik és a kiemelés legutolsó fázisában, szinte a levegőben egy balingyerek a csali után ugrik. Egy pillanatra meg is akad, kettőt tekereg a hal és elmegy.

Az eseményt félhangosan jelzi párjának, ha esetleg a szomszéd nem látta volna, akkor legalább hallja. Ha már így alakult ...
Következő dobás ugyanoda pottyan ahova az előző, csalija a fenékre ér, kezdené az első taktust, de a műcsali valamibe hirtelen elakad. A horgász automatikusan gyengéden beránt, viszonzásként egy félreérthetetlen jelet kap odalentről, amely tudatja vele, hogy hal van a horgán, mégpedig nem is az aprajából való.
- Na, ez jó hal lesz! - teszi szóvá ismét. Ha már így alakult, ugyebár ... és nyomban a hal után indul. Végig sétál a kritikus magas parton, majd felesége mellé áll, ahol a laposabb rész kezdődik. Annyit eddig sikerült megállapítania, hogy a horog a hal szája körül van, teste fehér, farka villás és sötét tónusú. Minden idegszálával reméli, hogy egy jóképű balinnal van dolga. Fárasztás során a mókás kis remény azonban teljesen köddé válik, sőt később be is vörösödik, miután teljességgel meggyőződik róla milyen halat akasztott, mert áldozata nem balin, hanem egy busa.

Nem igazán lesz boldog tőle, félhangosan szidja még azt is aki az országba hozta ezt a semmire való förmedvényt. Tudja most ezen a véleményen biztosan sokan fölhorkannának, de azoknak nyugodt szívvel meghagyná a hazájában úszkáló összes busa minden egyes példányát, szemében nincs semmilyen értéke ennek a halnak, még ha a húsa omega3 zsírsavval van tele akkor sem. Tökéletesen megfelel neki a jó kis hazai süllőhús ...

Viszont bármennyire is utálja most ezt a kényszertalálkozót egy kis vigasza azért akad. Apró jig horga a hal szája sarkában van. Semmi kétség ez a (kis hazája kincseket érő ivadékhalai elől) planktont zabáló dög most kétségtelenül szabályosan lett megakasztva. - Nocsak, vérbusa vagy pont az arcába dobtam, amikor szipákolt? - tűnődik.

- Merítő van nálunk? - kérdi felesége, bár a választ már rég sejti. - Kivételesen tettem most egyet, fönt van az autóban, a botzsákban valahol összehajtva, de nem kell, ha elmegy akkor, elmegy nem igazán érdekel, inkább fotózz, hátha jók lesznek a képek valamire ...

A dög pedig harcol, perecben a pergető bot; - Nézd, hogy hajlik a botja - susogja egy láthatatlan valaki a bokrok takarásából a csatorna mentén. A bot pedig még egy jó  ideig hasonló pozícióban marad. A hal nem ront ki, félkörben pórázon sétálgat, fölfelé emelni nem lehet, csak úszkál jobbra, balra. Egy kis idő eltelik, mire megunja a félköröket és hajlandó lesz közelebb is jönni a parthoz. A horgász egyre türelmetlenebb, elmegy a drága ideje ilyen marhaságokra, ráadásul lehet, hogy a jó halakat is elzavarják a fárasztás során. - Bár, ha meg elmegy és a vízben marad az sem jobb ... - morfondírozik tovább, nemhiába az új törvény, végre a nagyok is belátták már ezt.

Most már erőt vesz rajta a zsákmányolás utáni vágy, tempósabb és erősebb fárasztást diktál, nemsokára meg is lesz az eredménye. A halat kétszer megpipáltatja és az a víztetőre fekszik. A horgász maga elé húzza és óvatosan kézzel a kopoltyú fedél alá nyúl, de hirtelen nem talál rajta fogást. A sumák hal megérzi a pillanatnyi bizonytalanságot és nagy lubickolással újult erőre kap.

- Elment? - kérdi a fiatalasszony. - Meg van még - Majd a dög tesz még egy - két kört, de érződik ez már a végjáték része. A fáradt hal nemsokára újra a horgász elé fekszik és mint ha azt sugallaná; - Tégy velem bármit, legyőztél!

Az ember pedig ott áll a zsákmánya fölött, űrtechnikában alkalmazott alapanyagú modern felszerelésével és ösztönéből fakadóan hatalmas alázatosságot érez a hal iránt, mint mindig, mikor győztesként kerül ki egy jobbacska csatából, legyen az bármennyire is utált halfaj.

Tudja a busa sorsát, hisz törvény írja elő. Határozott mozdulattal újra a kopoltyú alá nyúl, ujjai azonnal fogást találnak rajta és zsákmányát felesége felé emeli. A hal így látszatra nagyobb, mint gondolták, viszont még sem mérik le. Nem érdekli őket a számszerű adat.

A hal most már az ártér zöld füvén fekszik, az ember egy husángot keres, amivel örökre elaltathatja. Az élettelen test egy szemeteszsákba kerül, mert így tesz mindig, ha konyhára is visznek el halat, ezt majd felesége szüleinek ajándékozza.
- Második dobásra nem is olyan rossz, ugye? - élcelődik egy kicsit a férj. Az asszony elhúzza a száját és nevetve legyint egyet. Bárhogyan is titkolná, mert látszik rajta kicsikét azért büszke az urára, aztán mindketten visszaállnak az eredeti helyükre, majd bekövetkezik az, amiről egy pergetőhorgász csak álmodhat ... Folytatása következik ...

Gyöngy

Közös történetünk gyökere sajnos egy nagyon szomorú eseményhez kapcsolódik, melynek következménye nem hagyhatott minket érintetlenül, ugyanis sajnos tavaly novemberben szegény Péli Zoli örökre elment közülünk. Közülünk, mint horgászoktól és hiánya mély űrt hagyott ebben a táborban. Versenyeken élvonalbeli teljesítményei elismerést váltottak ki a műcsalis horgászatot kedvelő sporttársak között. Világbajnoki rangig jutása még nagyobb emberré emelte. Nemcsoda hát, hogy ez a nemes kis tábor a halálát követően, ahol tudta kegyeletét rótta Zoli emléke fölött. A tragédiát követő versenyeken, ahol lehetőség volt a tisztelet adásra csapattársa Szegedi Gyuri képviselte és pár mondat erejéig mindig felszólalt az összegyűlt tömeg előtt. Beszéde egészét áthatotta az igaz őszinte barátság és mondandója végén mindenkit jó kedvre, jó hangulatra biztatott, így gondoskodva elhunyt barátja felett, hogy az adott verseny ne feltétlenül a szomorúság jegyében teljen el; '' - mert ha Zoli itt lenne köztünk ő is biztosan így akarná ... '' Ezek az elhangzott meghitt szavak aztán mindenki feje felett ott lebegtek megfelelő irányt mutatva az aznapi megmérettetésre. Tegyünk most mi is így.

Több éve kerül megrendezésre az élő Tiszán (Tiszanána, Dinnyéshát) a pergető horgászok között az idény utolsó páros csónakos versenye, ami teljes mértékben a plasztikcsalis mederhorgászatra irányul. Jómagamnak ekkor már volt némi sejtésem (az életem során végighorgászott összesen három darab Tiszai gumis nap után), hogy ez a verseny nagyjából miről is szólhat, így ismét nem volt kétséges, hogy mindenféle rám zuhanó hatalmas hamis reményektől mentesen fogok újra majd tájékozódni a versenyt követően a végeredményről. Aztán bekövetkezett az említett tragédia és ez a közelgő verseny a tisztelet jeléül teljes mértékben megkapta a V. Bajnokok Pergető Kupája, Péli Zoltán Emlékverseny elnevezést.

Tudomásomra jutását követően már nem volt annyira kétséges a részvétel, mert én is szerettem volna jelenlétemmel tiszteletem leróni íly módon ezen a versenyen, természetesen abszolut függetlenül a végeredménytől, sőt nem csak jómagam, hanem feleségem is, csak a körülmények akadályoztak kissé, de ezt a kérdést később megoldotta a jó öreg Tisza.

Egy semmire való bepunnyadt szürke november végi délután a Keleti főcsatorna partján - tizenkét játékcsuka tisztelete után - bóklászva összefutottam Zoltánnal és Gáborral. Késő estig fröcsögtünk a horgászatról. Többek között rákérdeztem a közelgő versenyre is, hátha valamelyikőjükkel összetársulhatnánk. Zoli határozott nemet, Gabi pedig igent mondott, nevezni fog, csak nem én leszek a párja hanem Péter, aki jelenlegi csapattársam.

Hmm ... Szép, ezek aztán jól kihagytak a buliból ... Feleségem viszont mindenáron jönni akart, de valahogy nemigen fűlt hozzá a fogam, harmadik gyermekünkkel volt épp hét és fél hónapos terhes, megítélésem szerint pedig nem éppen neki való versenyhorgászat lett volna ez. Maradt a tétlenség az egy helyben való toporgás.
A Tisza pedig eközben csendesen hol bezavarosodott, hol még jobban bezavarosodott értelmetlenné téve a versenyzést. A kitűzött időpont csak tolódott és tolódott. Elhagytuk halkan az évet, január végén megszületett a harmadik gyermekünk. Majd februárban érkezett kedvező hír a folyó felől és az 21 - ei időpont aktuálissá vált. A verseny előtt négy nappal érkezik egy sms mely tudatja Peti kisfia is megszületett. Másnap Gabi érdeklődik telefonon, hogy aktuális e még részemről a versenyzés iránti részvételem, mert Peti a pár napos újszülött gyermekét egyértelműen nem hagyhatta csak úgy otthon és most már nincs párja. Buta kérdés volt.

- Mi a terv? - kérdezi Gabi a hosszú út alatt csak úgy az ismétlés jegyében, amit már telefonon vagy háromszor is megbeszéltünk. - Szóval, ne aggódj, nem fogunk nyerni, még dobogón sem végzünk, közünk sincs ehhez a szakaszhoz, nem ismerjük, tele leszünk profi horgászokkal, akik négyzetcentiméterre ismerik ezt a kijelölt mederrészt, esélyünk sincs. Bólogat. - De nem is ez számít, a tiszteletet megadjuk és egy jót fogunk horgászni a nagyok között. A Tisza letisztult nem okozhat túl nagy csalódást ... még ha nem is fogunk egy árva halat sem. Olyan meg nem létezik! Nevetünk mindketten. - Nézd az a három nap amit Petivel a Tisza hátán töltöttem ezt mutatta, szóval nullázás kizárva, becsület megvédve. - De Peti azt mondta, te tudsz egy helyet ... - Hát hogyne, a Bozbek párossal beszélgettünk a versenypályán valahol két és fél hónappal ezelőtt öt percet ... Végül is az is valami ... Legfeljebb azért ott megpróbálhatjuk, alapjában véve lövésünk sincs az egészhez, meg különben is horgászni megyünk és kész, majd lesz valahogy.

Gabiról tudni kell, hogy kitartó harcsapergető horgász, egy baj van vele, (mondtuk már neki többen) hogy rossz helyen próbálkozik. Ott a harik valahogy nem akarnak szép nagy tömegűeknek mutatkozni. Tudja ezt jól Gábor is, de mégis ott dobál a legtöbbet.

- Mekkora volt a legnagyobb pergetett harid? - kérdezem csak úgy, hogy teljen az út - tizennégy kiló, de vannak azért darabosabbak is. Jó lenne már valami nagyobbat csípni ... - Ne aggódj, itt lesz most neked a Tisza, mint lehetőségek tárháza, itt bármi megeshet, te amúgy is vonzod a harcsákat - mondom nevetve. Még csak nem is sejtettük akkor, hogy ez a mondat majdnem valósággá válik. De csak majdnem.

Mi érkezünk leghamarabb, álmos hideg sötét van még, a kikötőben az alkalmazottakon kívül semmi mozgás, a kutya sem tudja eldönteni, hogy megugasson bennünket vagy inkább visszafeküdjön meleg vackába. A partszéli ezüstös fényű lámpafények lustán korcsolyáznak az éjszaka szülte vékony jégrétegen a néma tehetetlen fogolyként berekesztett mozdulatlan csónakok körül. Tudjuk, hogy ez csak pillanatnyi állapot, ma szép időnk lesz, ha előbukkan a február végi jótékony napsugár, nyoma sem lesz nappalra fagynak.

Vérvörös didergő derengéssel feléled a kikötő és környéke, trélerek jönnek - mennek, a vízen csónakok törik maguk előtt a jeget, velünk együtt nagy a sürgés - forgás. Bódi Zoli a kikötő előtti épületbe reggelire invitál bennünket. Szendvics, friss forró tea és Zoli párja Kitti vár minket. A welcome drink most részünkről kimarad. (Horgászni jöttünk ... Gabi amúgy is sofőr, én meg majd inkább a peca utánra hagyom). Egyúttal nevezünk és valahova a középmezőnybe indulási sorszámot húzok.

Lassan elérkezik a gyülekező legvégső ideje, a nevezők között csekély számban akad egynéhány személyes ismerős; a már említett Bozbek páros, Sztahovics Peti, Fürtös Attila, Gáspár Béla.

Többen különböző médiumokból ismerősek; Pupa, " Multisulis" Szabó Zoltán.

Kitűnő versenyhorgászok vannak jelen; a Kemecsei - Jakab, Mérten - Zimány és még hosszasan sorolhatnám párosok és természetesen képviseli magát a helyi erő is. Szóval mindenki a maga nemében profi pergető horgász. Mi valahogy úgy érezzük egy kicsikét kilógunk ebből a sorból, de azt is tudjuk, hogy most nem ez a lényeg.

A szervező; Nikodém Miki egybehívja a csapatot és pár mondat erejével megnyitja a mai napi versenyt. Többek között ismerteti a fontosabb versenyszabályokat. A mai megmérettetés tulajdonképpen a süllő műcsalis horgászatára irányul, ebből adódnak a következő játékszabályok; Csak és kizárólag a ragadozó halak közül a süllő ér pontot,a fogas centiméterenként négyszeres szorzót, míg köves rokona centinként egy pontot ér. Két csónak fog mérlegelni, ha valakinek valami problémája lenne a megadott telefonszámon elérhetőek lesznek.
Aztán Gyuri veszi át a szót egy kis időre, majd minden versenyzőt a kikötőbe, a csónakjaikba invitál, hisz azonnal kezdetét veszi a Bajnokok Pergető Kupája, Péli Zoltán Emlékverseny.

Elhangzik a kihúzott sorszámunk. - Tudod, hova kell mennünk? - Tudom - felelem, majd a kikötő bejáratától balra vesszük az irányt. Azonnal feltűnik, hogy az összes jó helyismerettel rendelkezhető horgász ellentétes irányba lavíroz. Ránk nézve a verseny végeredményét illetően ez nem igazán biztató előjel. Sebaj, mi tulajdonképpen horgászni jöttünk, majd azokat a halakat fogjuk meg, amelyek a közelünkben lesznek. Úgy is tettünk.

A kiszemelt helynél méter pontosan ér feneket a csónaksúly. Jó nyolc méter mély itt a meder, a folyó most a szebbik arcát mutatja, gyönyörűen le van tisztulva, átlátszósága sem csekély, sodrása minimális, de semmiképpen sem elenyésző. Kezdésként úgy egyezünk, hogy Gabi a meder felőli részét próbálja, míg jómagam a part irányába dobok.

Minden csónak elhelyezkedik, kezdetét veszi a verseny. A mérlegelő csónak a benne lévő hitelesítőktől egybefüggő fekete absztrakt árnyalata miatt azonnal kitűnik a többi közül, többen vannak benne, mint két fő. Első tippemre nyolc grammos jigfejet tűzök a nyolc centis gumihal testébe. Első dobásom lendül és sehogy sem akarok feneket érni. Semmi gond, a jigfej súlyát benéztem, növelnem kell. Kitekerem és a kilenc grammos fejek közül rakok fel egyet. Gabi mögöttem megszólal; - Lehetséges, hogy kapásom volt? Úgy látszik, neki nem okozott gondot a jig optimális súlyának eltalálása. - Gabikám, a Tiszán vagyunk, itt minden lehetséges ...

Újra dobok, meg lesz a fenék. Sikernek könyvelem el. Közvetlen utánam a meder felé csobban Gabi második dobása is. Harmadik taktus közben Gabi felől valami hangfoszlányféle üti meg a fülem, amit nem tudok mire vélni. Fogalmam sincs mit akart volna mondani, de automatikusan a botjára pillantok. Egyelőre minden mozdulatlan, koncentrálást vélek ebből a jelenetből felfedezni, majd beránt. A botja perecre hajlik.

- Akadó? - Majd válaszul megszólal az orsója fékje. - Vedd fel a súlyt! A fékhang felgyorsul és felerősödik. - Vedd fel azonnal a súlyt! - mondja két másodperc után másodjára immár kicsit hangosabban és ellent mondást nem tűrően. - Jól van na, csak előbb kitekerem, mindjárt csónakban a cájgom - mondom elszabadult gyorsan forgó motollaként pörgetve az orsóm karját.
Kényszerpihenőre utasított pergetőbotom hosszára helyezem ladikunkban, feszélyezett fékhang kíséretében felkapom a felőlem lévő orrsúlyt, majd a halat fárasztó sporttársam mögé lépek és megszűntetetem a fix kapcsolatot a folyó fenekével. A navigálás szerepét értelemszerűen átveszem és csak úgy villanymotorral gyerünk a hal után.
Nincs túl sok tapasztalatom az ilyen és ehhez fogható fárasztással kapcsolatban, a tisztán látás, valamint a természetszerűen érkező izgalmak miatt kérdezek pár hülyeséget Gábortól. Az úgy nagyjából egyértelmű, hogy mindig a hal fölött kellene lennünk, megközelítőleg derékszöget zárva be a horgászbot és a feszülő zsinór között a fölfelé emelés végett, de kérdés az, hogy ezzel a süllőzős cuccal érdemes e. Mindegy egy próbát megérhet. Közben a nem messze cirkáló mérlegelő csónak kiszúr minket. - Mit akasztottatok? - kérdezi Miki közelebb érve csónakunkhoz.
- Még nem tudjuk - felelünk szinte egyszerre. Tizenkét szakértő, plusz egy minden részletet megfigyelő és megjegyző okos műszem tapad Gábor horgászfelszerelésének akciójára, amelynek fékhangja éppen elnémul és hirtelen, mintegy válaszul a bot kiegyenesedik, majd újra perecre hajlik. - Harcsa! - állapítjuk meg azonnal egyszerre. - Máris akció! - örvendezik Pupa, majd valamit odasúg a kamerát tartó társának. A hal közben egy kicsivel kisebb mozdulatsorral megismétli az előző műveletet, majd újra sírva elindul az orsó fékje. - Ez tuti harcsa - teszi szóvá ismét Gyuri. - És nem is kicsi. Senki sem ellenkezik, mert a jelek egyértelműek.
- Lehet jobb lenne ebben az esetben elvágni a zsinórt - jegyzi meg Miki. - A harcsa nem számít bele a pontozásba, a fárasztással, pedig csak elmegy a drága versenyidő, de ti tudjátok.
Társamra pillantok, mert van az elhangzottakban igazság és ez csakis az ő döntése lehet; - ... hát küzdünk még, aztán majd látjuk. Ami azt jelenti, hogy Gábor nem akarja elvágni a zsinórt. - Meg amúgy is mi horgászni indultunk, nem sok esélyt látunk a jó helyezésre, ez meg talán lehet életünk hala lesz - kottyantom közbe és ezzel most már bizonyossá válik, hogy kerül, amibe kerül meg akarjuk pillantani ezt a nagy harcsát.
Aztán a felszerelés felől érdeklődnek, a bot 10 - 30 gr - os, orsó 40 - es, zsinórja 10 - es fonott. Nem éppen harcsás cucc. - Így, ha folyamatosan fölé állunk, csak sétáltatjuk a halat ... - érkezik a következő instrukció. Gabi pedig a gyenge felszerelés ellenére beleemel a halba, de csak fékhang és egy lemondó ""Áhh" hallatszik, immáron persze sokadjára.

A mérlegelőknél eközben megszaporodnak a telefoncsörgések. Döntenek és egy kicsi ideig még velünk sodródnak, majd magunkra hagynak minket és sietnek máshová mérlegelni. - Ha netán meglenne a hal mindenképp szóljunk! Azzal búcsút intenek és kövér gázzal odébbállnak. Mi pedig arra megyünk, amerre Gábor zsinórja mutat.

Érdekes, hogy a megakasztás helyszínétől nem távolodtunk el olyan nagyon messzire. Egyszer közelítettük meg egy kicsit vészesen a jobb oldali partot, de a hal hamar visszairamodott a mederbe. Többször volt olyan, mintha egy helyben álltunk volna. A harcsa tartott minket és ő dolgozott az árral szemben. A folyamatos terhelés ellenére úgy tűnt, hogy nem lehet a fenék közeléből felemelni. Amennyit Gábor kért, eleinte a háromszorosát, míg később, mintha csak ugyanannyit kért volna vissza tőle a zsinórból. Kínkeservesen eltelt egy óra, a fáradó halnak semmi nyoma.

- Na tessék, az emlegetett nagy harcsa ... Látod, ha értelmes méretű harcsát akarsz fogni olyan helyre kell menned, ahol feltételezhető, hogy van is ekkora harcsa ... És második dobásra ... De szeretem én ezt a Tiszát ... Csak kár, hogy keveset tudunk találkozni ... Zúdítom monológomat két lemondó "Áhhh" között a precízen fárasztó csónaktársamnak.
Ahogy az eseményeket figyelem egyszer csak feltűnik, hogy ez a hal már nincs a fenék közelében. Az eltávolodó erős intenzív hosszabb kirohanások megszűntek. A villanymotorral egyre kevesebbet kell navigálnom, a legtöbbet függőlegesre mutató zsineg is arra enged következtetni, hogy a hal túlnyomó részben a csónak alatt van. Észrevételem jelzem Gábor felé, hogy egy kicsit lelkesítsem. - Áhhh ... lent van ez még jócskán. - makacskodik. - Jó, hát akkor legyen lent ... és egy pici idő múlva egyértelmű biztató jelet kapunk. Kisebb nagyobb buborékok pattannak szét a vízfelszínen.

- Fárad már, fárad már! - ujjongok, mint egy kisgyerek - Látod, a harcsa fáradásának legbiztosabb jele, ott a buborék. Legalábbis a szakirodalom ezt írja. Mondtam, hogy vízközt van már, Gabi most már el ne szúrd, nincs már túl sok hátra ... és újult izgalommal lelki szemeim előtt egy óriási harcsa képével izgulom át a fárasztás utolsó stádiumát.

Egy kis idő múlva megjelenik a pattanásig feszülő zsinóron egy kevéske felhalmozott nyálkaréteg. Mint egy okos fiatal izgalomtól remegő, mindenre kész vadászkutya a leendő zsákmányt rejtő bokorra, úgy meredek minden érzékszálammal mélyen a Tisza vizébe. Nincs már sok hátra. A hal még komótosan lejjebb - lejjebb tör, de nem megy már mélyre, a horgász amennyire csak tudja terheli a felszerelést, ha tud zsinórt lop. Úgy tűnik, hogy a harcsa ilyenkor mintha visszakérné az ellopott hosszt, de ez nincs teljesen így. Még ha centinként is, de egyre több madzag marad a terhelés miatt szinte folyamatosan ciripelő dobon, majd egy lustának tűnő visszairamodást követően csónakunktól nem is messzire a februári szellőcskétől felborzolódott folyó vízfelszíne egy tekintélyes méretű helyen kisimul. - Basszus mekkora hal lehet ez? - Ámulunk mindketten az óriási burványlásra. Nem tarthat már túl sokáig, tudjuk mindketten. Csak most már el ne menjen ...

Gigászi méretű sötét árnyalatú fáradt harcsatest bukkan fel minden másodpercben lelki szemeim előtt a víz alatt, következik még egy hatalmas burványlás, majd kicsivel odább felsejlik valami. Valami, ami nem sötét és nem is hosszú, hanem inkább fehér és gömbölyű. Agyam egy pár másodpercig kétségbeesetten tiltakozik a jelenség láttán és mielőtt teljesen a vízfelszínre kerülne a hal társam egy mindenről lemondó keserűen csalódott Ó, ne! elfojtott kiáltással térít a valóságba. - Na most vágom el a zsinórt! - mondja égtelen dühvel és lelép a csónak orrából.

Érzem, hogy minden további nélkül megteszi. A haltest közben a sodrásra merőlegesen fekve gyenge úszómozgást végez, megmutatva előttünk méreteit. - Ne! Csak azt ne. Basszus Gabi, ez óriási. És nem tudom, hogy a látványtól sírjak e vagy nevessek. Az iszonyatos csalódás belénk folytja a szót miközben a hal újra alámerül. Gábor mozdulatai immáron gépiesé válnak és inkább ösztönből fáraszt, mint tudatosan. Újra felszínre bukkan a hatalmas haltest és most már ott is marad. Még most sem akarom elhinni, amit a szemem lát, mert a hal nem harcsa, hanem egy busa. Egy jól megtermett busa. A leírhatatlan csalódásból, csak a hal mérete nyújt némi vigaszt. Látványától most már felváltva hüledezünk és keserű szégyenletes kínunkban idiótán vihogunk. A bíbor köd kezd az agyamról kissé eloszlani; - Végül is mi horgászni jöttünk - mondom már vagy századjára - ez meg szinte teljesen harcsának adta ki magát, a horog az oldalában van valahol, megesik az ilyesmi. Viszont ekkora halat még életemben nem láttam.

A tömege miatt viszont akadt néhány apró gondocska, ugyanis a tehetetlen test miatt képtelenség volt folyással fölfelé a csónakunkhoz húzni. Kis ívben megkerültem a halat, hogy sodrásnak mi legyünk lefele és így Gábor könnyedén a ladik oldalához húzta óriási áldozatát. Következő probléma, hogy vesszük be a csónakba, hogy Mikiéknek megmutassuk. - Várj tanácsot kérek - és a megadott számot hívtam.

- Átváltozott!? Francba. Nem baj van húsz kiló? - Ez, ne hülyéskedj Miki, minimum a duplája. Nem tudjuk bevenni a csónakba ... - Tartsátok valahogy, azonnal ott vagyunk!
Mi pedig mindenféle okos gondolatokat szőttünk addig a hal fesztelen tartására, amik kudarcot vallottak. Úgy gondoltuk ketten egyszerre nem foghatjuk, mert a csónak vészesen megbillenhet. A merítőhálónk szóba sem jöhetett, nézzük a Lip - Grip - et. Annak meg a fogó részét nem lehetett olyan nagyra nyitni, hogy a busa alsó vastag ajkát átfogja. Innen is érezni hatalmas méreteit. Maradt az alsó szájfogás guggolva, kézzel.

Kisvártatva megérkezett a mérlegelő csónak. - Harmincas megvan - mondja közülük valaki. Aztán, hasznos utasítások közepette mégiscsak a nagy diszperzites vödörnyi szájba nyúltunk és a halat csónakdeszkára húztuk. Így látván ugyancsak elhűltünk eltúlzott méretei miatt. - Van ez negyvenes is ... Majd újrafogtuk, magunkhoz emeltük, mosolyogtunk a kamerának, Gyurinak a fotómasinája kattogott, közben két lényeges buta kérdést szegeztem a szervezőség felé; - Megmérjük? Egy vállfelhúzás és egy nemleges fejrázás a válasz, ami azt akarta kifejezni, hogy mivel mérjük meg, hisz ez egy süllőfogó verseny, a csatornacső kevés lesz ide. - Sorsa? Értettem ezalatt a hal az új törvény szerinti külső akadás, illetve az invazív és az őshonos halfajok hovatartozását illetően. Egy lefelé legyintve mutató kézmozdulat volt a válasz. Mélységesen egyetértettünk, aztán, ahogy később Miki fogalmazott " Csobb" és a nagy hal örökre eltűnt a szemünk elől.

- Az utolsó percig harcsára gyanakodtunk ... - közli most már mosolyogva Gábor, én pedig gratulációm jeléül nyújtottam felé a jobbomat. - Nincs miért szégyenkeznetek - mondja jó kedélyűen Pupa a lassan távolodó halkan doromboló motorú csónakból, majd szelíd hullámokat keltve apró fekete ponttá zsugorodtak a Tisza hátán.

- Mennyire ugranak szét ezek a dögök ilyenkor? - kérdem Gábort. A véleményünk különbözik, de azért, mivel nekem sincs egy szikrányival sem jobb ötletem visszaállunk szinte ugyanoda, ahol másfél órával ezelőtt kezdtünk. A versenyidő tényleg jól eltelt, értékelhető halunk nincs, viszont van egy életre szóló kalandunk. - Még egy busa nem jár - sziszegem Gábor felé és elkövetjük a verseny harmadik dobását.
- Keszegraj van alattunk. - Miből gondolod? - Érzem, ahogy megy le köztük a zsinórom. - Én miért nem érzem? - Mert a te botod csak busa fogására alkalmas ... Nézd csak a spiccet. - Hülyeség! - Nem tudom, de még keszegraj alól nem fogtam süllőt az előző három alkalomból, álljunk át máshova - kötöm magam elveimhez, majd válaszként Gábor egy nagyot bevágott. Luft. - Mondtam, hogy keszegek ... de társamat még mindig nem lehetett meggyőzni. Még háromszor ugyanezt megcsinálja, majd végre hala van. Kissé furán védekezik, majd egy péklapát méretű dévért húz a vízfelszínre. Horga a valahol a testében. - Nos? - és nem sokkal arrébb a mederbe állunk a csónakkal. - Legalább ne nullázzunk, most már a becsületünk forog kockán, valami értékelhető halat kell fognunk, az idő vészesen fogy.
A megmaradt versenyidő felét a tiszta halmentes mederfenék söprögetésére szántuk, ami nekem egy rávágást és egy jóképű kősüllőt hozott. Immáron megnyugtató volt, hogy végre van már pontunk. Több babér azonban nem akart teremni.

Gábor helyváltoztatást óhajtott, méghozzá majdnem ugyanoda vissza, ahol előzőleg voltunk. Végül is mit veszíthetünk, nemsoká vége a versenynek.
Pár dobás és Gabinál esemény. - Vízközt kapta el ... - Na akkor ez sem fog pontot érni ... Nem is ért, viszont Tiszai ragadozó halnak nagyon is jól mutatott a méret körüli balin.

A móka jónak tűnik, Gábor rá is érez az ízére, összeszed még vagy három
őnt. - Nos, ha kijátszottad magad légy szíves koncentrálj egy kicsit a versenyre is, tessék most már pontot érő halat fogni! - mondom nevetve és mivel mocskos jól szórakozunk, nem teszek többé semmilyen instrukciót, ahelyett inkább csendesen tovább faggatom nagy ólomfejekkel fenéken a keszegek közt a süllőt, hátha lenne alattuk.
Tíz perccel a verseny vége előtt egy erőteljes kapást kapok, halam megakad és láss csodát négyszeres szorzót ér centimétere. Süllőm negyvennyolc centis, még pár dobás aztán kürt harsan, vége a versenynek.
Korán sem elégedetlenül ülünk asztalhoz, jól esne valami ital, sör sajnos nem jár az ebédhez, helyette van pálinka és bor. (Borzasztó). Együtt a kettő kissé ütősnek tűnik, ezért a jó száraz bort fröccsre alázom.

A Bozbek páros nincs valami jó kedvében. A címvédés lehet nem sikerült. Utolsónak is indulhattak, nem tudtak jó helyre állni, hozzánk képest őrültnek tűnő mennyiséget fogtak, sajnos halaik zöme kősüllő. Sztahovics - Fürtös párost hiányolom, nemhiába mert még vízen vannak, vékony cuccal (2 - 10 gr - os bot, 0.08 - as fonott zsinór), valami jó harcsát akasztottak és ők sem szándékoznak elvágni a zsinórt.

Odakint könyörtelenül sötétedik, újra hűvösbe borul a csendes februári este, nem kétséges hajnalra ismét fagyni fog. A megmaradt bőséges forró ebéd jellegzetes finom íze már lassan a múlté lesz, poharak telnek és ürülnek ki kellemes közérzetet biztosítva szomjazó gazdáik számára. Akaraton kívül is új barátságok születnek, szolid hangvitelű élménybeszámolók találnak meghallgatásra egy - egy kisebb ember csoportnál. Nincs itt egy hangos szó, ahogy ilyenkor már elvárható lenne. Két versenyző még mindig egy nagy hallal küzd a folyón. Nem lehet már várni rájuk. Az előtérben félhomály, egyik sarka viszont mély sárgás - vörös fényben izzik, egy asztala álldogál ott némán, rajta egy magányosan pislákoló gyertya, remegő fénye miatt a szomszédságában fegyelmezett gyászban, tüzes királyokként könnyezve sorakoznának a mai nap legügyesebb horgászainak járó kupái. Az asztalka szélén az apró mécs mögött egy bekeretezett fénykép, egy fiatal mosolygó bajnokot mutat, aki már nem lehet köztünk. Miki szót kér az összegyűlt versenyzőktől, mélységes néma csend támad és kitart még hosszasan azután is amikor Gyuri záró szavainak hangjai teljesen elhalnak a tiszteletet jeléül megjelent horgászbarátok között. Pupa kamerája természetesen dolgozik megörökítve minden részletet, melynek utolsó mondatai a mai napig a fülembe csengenek. " ... ha nem volt más, akkor Tisza. És ha nem fogtunk semmit sem, mi akkor is jól éreztük magunkat és feltöltődve tudtunk hazamenni ..."

Utószó:

És hogy mi lett a végeredmény? Nos, úgy fest, hogy nem csak mi horgászok, de mintha maga a Tisza is készült volna erre a mai napra, mert a verseny alatt mérlegelt ragadozó halak darabszáma rekord mennyiséget sugallnak. A szervezők tudomása szerint ennyi halat az elmúlt évek egy versenyén sem mértek. Összesen 193! darab süllőt, kősüllőt jegyeztek be a mérlegelők, hozzájön még az a nem jelentéktelen, csak becsült halfaj mennyiség, amely nem volt értékelhető; balin, busa, csuka, garda, harcsa.

Első helyen a Mérten - Zimány páros végzett toronymagasan, dupla annyi pontszámmal, mint a második helyezett Bankó Tamás - Kovács Zoltán páros, harmadikként pedig Dávid - Virág páros zárt alig lemaradva a második helyezettől. Legnagyobb süllőt Kállai Tamás fogta 70 cm. Ezúton is nagy gratuláció a  győzteseknek és nem utolsó sorban a Sztahovics - Fürtös párosnak, amiért sikerült nekik a harcsát kifárasztaniuk.

Mi Gabival valahol a mezőny vége felé zártunk, de nem utolsóként. Eljöttünk amiért akartunk, igaz a számításainba egy kis hiba csúszott, mert sokkal többet kaptunk, mint terveztük, (ez nekünk egy egész életre szólt...) de abban is biztos vagyok  hogy a halfogásban kevésbé sikeres megjelent versenyzők is legalább olyan jót horgásztak aznap, mint ahogyan Zoli és Gyuri tehette még nem is túl régen.

Találkozzunk újra 2016. 01. 09 - én, ha Tisza is úgy akarja...

Az önzetlen segítségért köszönet Nikodém Miklósnak.

Gyöngy

Fekete holdtalan tűzforró éjszakák észveszejtően sűrűn váltják egymást, mégis a véget nem érő soron következő kánikulai napok egyhangúsága miatt úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. De valami a minap még is történt. A nappalok egyszerre rövidebbek lettek, az utak mentén gabona és friss por illata kevereg, a nyárfák levelei jól láthatóan veszítettek friss puha zöld csillogásukból, kissé megkeményedtek és ezáltal hangosabban is zörögnek, ha megérinti őket egy - egy kósza felhevült fuvallat, néhány darab már elsárgulva holtan jelzi, hogy hamarosan itt az idő. Az alkonyati néma merengésben ilyenkor néha hirtelen a semmiből érkezik valamiféle ősi elmúlás utáni finom sugallat, melynek hatására hosszasan mélázhatunk réginek tűnő elmúlt évek feledésbe futó forró nyarainak emlékei fölött. A hosszú évek alatt beidegződött utálatos iskolakezdés, ami e korlátlan szabadságnak kő keményen véget vetett és a közeledő kora ősz sokszínű kellemes ígérte, amely egy újabb kedves időszak kezdetere irányul, ezek a dolgok bizonyára egyfajta korosztálynak mind a múltat és a jövőt hordozzák egyszerre magukban. Már újra a zsigerekben bujkál a szomorú törvény, amit rövidesen bölcs bizakodás vált fel; ugyanis nemsoká meghal a haldokló, de aztán minden figyelem az újjá születőre irányul. Igen, augusztus közepe van és a gyilkos hőség ellenére könyörtelenül vénül ez az év nyara is ...
- Az időjósok lehűlést és sok esőt ígérnek vasárnapra - írja fiatal barátjának üzenetben Attila. - Ez akár lehetne nekünk kedvező is - reagálja le a fiatalember azonnal, mert fikarcnyit sem törődött még két nappal a megbeszélt találkozó előtt az időjárással. Sajnos neki mostanában olyan osztályrész jutott, hogy akkor kell halat fognia, mikor nagy ritkán a vízpartra vetődik, függetlenül mindenféle hátráltató körülménytől a sikeres kimenetelű horgászattal kapcsolatban.

Augusztus második hetében szürke felhőktől tarka, kánikulát fojtogató vasárnap kora délután egy horgászkalandokra kiéhezett lelkes kis csapat, pergetőfelszereléseiktől felmálházva ereszkedik le a Nagykunsági főcsatorna nyitózsilip melletti lépcsőjén.
Rég látott barátjukat már messziről üdvözlik; - Szóval ötvennyolc centis. Gratulálunk! - pislognak mindannyian a már reggel érkezett horgászbarátjuk telefonjára, amivel tökéletesen hitelesíti az eddig napközben fogott legnagyobb balinját. - A klasszikus ólmos legyes szerelék kiválóan működik most. Jó pár balint adott már, de közülük ez volt a legnagyobb - tudatja velük teljes őszinteséggel két kézfogás között. - ... és még mindig úszkál - teszi végül hozzá. - Nos, ha csak az működik ma, akkor nagy gondban leszünk, mert ilyen cájg nincs a felszereléseink között, sőt gyakorlatilag a horgászbotjaink is teljesen alkalmatlanok ehhez a módszerhez, mi nem használjuk ezt a fajta készséget - sziszegi orra alatt a fiatal férfi. Viszont a csapat negyedik tagja, Laci nem bízta a véletlenre, a dolgot, mert ő készült, mint mindig és rendelkezésére állt ilyen kellék, sőt nem is akármilyen, mert balinólom helyett a Körösökön elterjedt ebonitból készített műanyag nehezéket használta.
Rég tervezték már ezt a horgásztalálkozót, loholó világukban óriási ajándéknak tekintik a ritkán látott barátokkal átélt közös horgászatot. Most különböző okok miatt végül a Nagykunsági főcsatorna közvetlen befolyójára a Süllőfészek névről ismeretes helyre esett a választásuk. A horgászpáros vagy öt éve járt itt utoljára. Nem volt rá akkoriban sem túlzott panaszuk, de valahogy még is kikerült a látószögükből. A másik két férfinak teljesen új a pálya, még eddig nem horgásztak itt.

A vízre pillantva azonnal feltűnik, hogy gyönyörű szépen hajt a balin. A friss víz a zsilip túloldali "Szalóki" részéről ömlik csak a csatornába, azon a szakaszon szinte állandó a rablás, becslésük szerint a táv jó súlyelosztású csalikkal simán dobható. Viszont a páros egyelőre nem úgy gondolja. A fiatalasszony megragadja kedvenc 10.5 gr - os botját és egy kis méretű gumihalat akaszt a 17 - es fluo előke kapcsába, míg férje válogat az első műcsalija között, felesége már is egy szép sügérrel mosolyog urára. - Az első hal! - rikkant örömében, mert minden kifogott hal hatalmas öröm, de nem csak őneki, hanem rajta kívül a három férfinak is, természetesen mérettől függetlenül. Szó mi szó, nem kellett várni rá túl sokáig.

Laci barátjuk kezdésnek drop shot - os szerelést készít. A többiek mélységesen egyetértenek vele, mert ha másért nem is, de a meder feltérképezése később jól jöhet majd mindannyiuknak. Attila a bevált balin ólom és légy kombinációnál marad.
A hölgytől nemsokára ismét érkezik egy sügi. Nem fotografálják, ahhoz még túl fiatal őkelme. Férje idő közben végül a wobblerezés mellett dönt. Nem könnyű feladat, de ő már csak ilyen, szereti a kihívásokat. Laci nagy szakértelemmel cincálja a Drop Shot - os csalikat, egyelőre eseménytelen. Attila felszínen húzott legyére mellé - mellé csap valami, de hala egyelőre neki sincs.
A forróságot szorongató felhők idő közben felszívódtak és helyükre visszatért a hőség. Nesze neked sok eső és lehűlés. Mondogatják egymásnak verejtékeiket gyakran törölgetve.

Később Lacinál esemény, többször is egymás után, de nem tudja megfogni. Mint kiderült a meder alja nem akadós. A páros férfi tagja felhagy egy kicsit a wobblerezésel és jigfejre tűzött apró gumit küld a fenékre. Első dobásból egy apró kövest fog. Később követi még két hasonló méretű párja. Aztán ezt a tevékenységet befejezi és újra a műhalakért nyúl.
A másik oldalt az üresen maradt magasabb part tövében szinte folyamatossá vált a balinrablás, Attila nem bírja cérnával. Elszánt arckifejezéséért kár a feltett kérdés, de azért mégis elhangzik; - Megpróbálod? Majd legközelebb csak szemből látják újra.
A páros női tagja nemsoká egy pillanatra felsikolt. Nem alaptalanul, mert férje apró wobblere pattant le a karjáról. A parttal párhuzamosan húzott műcsalit olyan heves támadás érte, hogy az elemi erővel ellentétes irányban pattant ki a vízből, pont a fiatalasszony karjának. A kis Japán horgok bizony nagyon hegyesek, végződhetett volna rosszabbul is az incidens. Az embere megígérte, hogy legközelebb, ha teheti óvatosabb lesz, de az eset kicsivel később ugyanígy megismétlődik, szerencsére mindenféle viszontagság nélkül. Viszont a wobblereknek sajnos ennyi szerep jutott aznapra.
A fiatalember később elunta drága játékszereit. Azzal a tudattal zárta le a dobozai fedelét, hogy ezt a fajta felséges módszert bizony még gyakorolnia kell és gumihalra vált amit, a víz felső rétegében próbál olyan tempóban vontatni, hogy az a vadászó balinoknak tetszen.

Attila közben a Szalóki oldalt felettébb sikeres, eleinte csak egy pár darab játékbalinnal mosolyog, majd egy helyváltoztatást követően beugrik neki egy jó hármasforma is. A tanár úr ma arat, érti a dolgát annyi biztos, egész sok hallal büszkélkedhet ezidáig.
Lacinak a ds módszer apró kősüllőket hoz. A fiatalember első felszíni gumival fogott
hala egy imádott ragadozó, egy jópofa törpeharcsa. A hal a kifolyó közvetlen közelében a vizet érést követően egyből a csalira támadott. Jót mulatnak az eseményen. Aztán egy darabig semmi, megy az agyalás a gumicsalik tekintetében. A csillámos nem hoz eredményt, a halszínűek érintetlenek, az élénk és feltűnő színűek úgyszintén, nem marad más mint a sötétebb tónusú, és igen a fiatalember második bevontatására valahol vízközt a nyolc centi hosszú fáradt olaj színű gumihalára hatalmas ütéssel belecsimpaszkodik valaki.

Nem éppen a játék hal kategóriába tartozik az egyből világossá vált, megakasztás után rögvest a csatorna közepe felé iramodott, majd sumák módon a partig engedte húzni magát, onnan pedig megkezdődött a ribillió vagyis a stílusos fárasztás.
Sokáig azonban nem tartott a dolog, mert a tizennégy grammos pálca a tizenkettes nano - val hamar felőrölte a jó két és feles balin erejét. A gumihal mélyen a torkában volt.

Későbbiekben még sikeres lett volna ez a csali, csak valószínűleg túl nagynak bizonyult, mert ütések és lemaradások bőven voltak rá, de sajnos kisebb méretben nem állt a horgászok rendelkezésére.
Attila még egy jó pár kisebb balin után megunta a magányos farkas szerepét és vissza költözött a többiekhez az első stégre. A fiatalember épp akkor próbálgatta egy számára kevésbé ismert műcsali család egyik keveset dobált darabját. - Állítólag fognak vele ... - felelt Attila kérdésére. - ... de nekem még halat nem adott ... - és az utolsó szótagnál közvetlen a stég előtt a szemük láttára a semmiből hirtelen egy szellemként tova suhanó olívazöld színben játszó szépséges karcsú alakú haltest jelent meg, majd a felsejlő vibráló műcsali hirtelen eltűnt a szájában. A rövid póráz és a hal támadó sebessége miatt a kapás ereje brutális volt. Majd ki tépte a botot a meglepett horgász kezéből. Az orsó fékje azonnal felsikoltott, és megkezdődhetett egy újabb küzdelem. - Uhh ... Láttad? Csak jó lesz ez a kütyü is valamire ... Hármat dobtam vele ... és a fárasztás végén úgy kellett ezt a csalit is a ragadozó őn torkából kioperálni.

A délután észrevétlenül múlt el a négy ember fölött, ahogy a halak gusztusát találgatták. A fényváltás időszaka szinte berobbant közéjük. Azon kapták magukat, hogy a balinok a befolyó friss vizében még őrjöngőbb táncot járnak, rablásuktól szó szerint forrt a vìz, a négyes tátott szájjal figyelte a számukra oly ritka eseményt. Sőt a rengeteg összegyülemlett pancsoló halak miatt kételkedni kezdtek azon, hogy egyáltalán balinok okozzák e.

A látványtól megigézve dobásuk dobást ért, de nem arattak akkora sikert, mint ahogy a helyzet kínálta. Egy - egy játékbalin jött csak ki légyre. Sajnos a rövid idő alatt amíg a csoda tartott nem találták meg az aktuális sikercsalit vagy valamit rosszul csinálhattak.
Ahogy sötétedett, úgy hagytak alább a heves rablások, majd szinte teljesen meg is szűntek. A varázs számukra gyászosan ért véget a minimálisan kifogott halak arányai miatt. Süllőben kezdtek bizakodni, de azoknak semmi jele nem mutatkozott. A légnyomás ekkor már süllyedőben volt. Ennek tudták be az ebfogúak inaktivitását illetve azt is, hogy most már biztosan közeleg a beharangozott lehűlő, csapadékos időjárás.

A továbbiakban Attila felszíni wobblerrel szép balint fog. A páros női tagja ugyanazzal a csalival csak kapásig jut, hal viszont nem akad. Laci és a fiatalember immáron vízközt illetve a fenék közelében próbálkozik. A fiatalembert éri hamarabb a szerencse. Ugyanazzal a csalival fogja meg ezt a jó halát is amivel előzőleg is sikere volt. Ezek már éjszakai balinok. Laci sem marad ki a jóból, neki is jut egy jó két és feles forma ds módszerre.

Ez lesz a négy barátnak az utolsó hala ebből a nyárból. A fárasztás hullámai hamar kisimulnak, a rohamosan éjszakába nyúló fekete tűzforró éjszaka mohón nyeli el pakolászásuk neszeit, mint ahogy majd a múló idő fogja felszippantani ezt a színes kis történetet, hogy teljesen ki fakítsa és aztán a semmibe vesződjön, ahogyan az ilyen kis történetek szoktak.

Az időjósok nem hazudtak ... - mondta egymás tudta nélkül négy jó barát valahol az országban egy esős augusztus hétfői napon, mikor is megérkezett az egy hete beharangozott idő, - ... csak egy pár napot késtek ... - és a helyenkénti erős esőzés hevessége miatt két napig erről zengett a média. A levegő hőmérséklete jelentősen visszaesett és több napra kellemetlenné vált, de ez még nem jelentette azt, hogy mindennek vége. A nyár még élni akart és élt is. A beteg ágyon haldokló legvégső erejével még utoljára nagy nehezen összeszedte magát és egy kis időre leküzdötte a rossz időt, figyelmeztető jelként mutatva, hogy hamarosan ténylegesen ő is a múlt részévé válik, viszont a naptár szerinti utolsó percei is szép emléket hordoztak ugyanazon a helyszínen a négy barátból kettőnek, illetve háromnak a fiatal házaspárnak és a legkisebbik gyermeküknek, de ahogy az már csak lenni szokott, az már egy másik történet lesz.

Gyöngy

"Talán úgy kellene élnünk - hiszen ki tudja meddig élünk? - hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges."

(Lőrinc L. László)

Adni mindig jó, örömet okozni másnak még nagyobb öröm, és nem kell itt valami hú, de nagy dologra gondolni. Elég egy évforduló szerinti valami csekélyke pénzértékű ajándék, melyet talán már figyelemre sem méltatunk, nem több ez egy meleg kézszorításnál, mélységes elismerésnél, egy biztató baráti puszinál vagy csak egy pusztán szívből jövő önzetlen mosoly jelképénél, amellyel egy kis kedélyességet csalogathatunk embertársaink felé. Nekünk ez alkalmas pillanatban csak egy hanyag kézfelnyújtás, ami éppen semmiféle fáradtságot sem jelent, főleg ha mindezt úgy tesszük, hogy közben annak a nemes és sportszerű szabadidős szenvedélynek hódolunk, melynek tevékenységével talán a legtöbb titkot takargató csodálatos természetes vízi környezet, illetve annak közelében élő fenséges élőlények legősibb titkait fürkésszük. És ha az embert egy ilyen irányú kicsinyke kis gesztus is vezérli, ráadásul úgy hogy megmérettesse magát a többi sporttárssal, miközben nevezésével a rászoruló és az élsportoló gyermekeket támogatja egy - egy csokimikulással, akkor valószínűleg megéri egy jóízűt verseny horgászni Tápiószentmártonban az A&A Fishing Team Tőzeges Parti Pergető Mikulás kupán!

Nos ez a fajta gondolatmenet az idei évben jó pár melegszívű pergető horgászt megérintett. Talán többet is mint kellett volna, mert a versenyt megelőzően két hónappal a kihirdetést követően ebben a mérkőzéssorozatban egy szokatlan jelenség lépett elő, mely befolyásolni látszott a már megszokott viadalmenetet. Azon túl, hogy a maximalizált felső létszámhatár gyakorlatilag egy nap leforgása alatt betelt, további lelkes jelentkezők akadtak.
Na mármost szervezőként most legyen okos az ember!

Egy biztos, akárhogy is szülessen ez ügyben döntés ekkora létszám esetében elkerülhetetlen a teljes egyetértés.
Az azért nem képezte egy percig sem vita témáját, hogy nyolcvan fő együttes pergetőhorgászata a tó befogadó képességét tekintve értelmetlen, hiszen már az eddigi "teltházas" hatvan fő is ezt a határt súrolja.

A nagyfokú érdeklődés megtisztelő az eszme és maga a verseny önzetlen segítőinek a szakácsnénitől, a legnagyobb szponzorig, tehát semmiféleképp sem félvállról veendő szempont. Hogy legyen hát a legjobb, hogy mindenki jól járjon, minél kevesebb felháborodással?

A főszervező gondolt egyet, ötletével az asztalra csapott és azt mondta, márpedig itt mindenki horgászni fog, aki erre a versenyre benevezett. Mivel igazságot máshogy képtelen volt szolgáltatni a nyolcvan főt ketté osztotta páros és páratlan sorszámúakra, majd mindkét csapatot felváltva horgásztatta óránként, ami három etapból állt, összeségében hat órán keresztül. Míg az egyik csapat pergetett, addig a másik fél szabadon foglalkozott.

Természetesen így is akadt akinek ez sem tetszett, de mégsem ez volt a jellemző, mert bizony a nevezni kívánt nyolcvan fő mind egy szálig pontosan megjelent a megmérettetés reggelén, ami mit sem bizonyít jobban, minthogy jelenlétükkel elfogadták a kialakult új versenyszabályzatot.
És a jeles nap még is, mintha a kárörvendők végtelen és kéjes örömeinek kedvezett volna...

Az időjósok ragyogó őszi napsütéses időt ígértek a következő hét elejére, ami hitelesnek is mutatkozott, mert a verseny hajnalán a rendkívüli alacsony légnyomás érték meredeken növekedni kezdett. Akkor már tudtuk, a mai nap folyamán nem sok műcsali féleség fog kelleni. Egy pár fogós színű és méretű gumicsali, egy doboz a vasaknak - csak hogy ott legyenek - és az elmaradhatatlan csukafogó wobblerek harcedzett katonái kerültek egy közepes méretű pergetőtáskába.

Csak lazán.

Hideg esőre álló szomorú hangulatú reggel fogadott bennünket Tápiószentmártonban. A tó, mint egy időtlen idők óta lappangó felfedezetlen ősi titok, mélyen hallgatva várt reánk. Néhányan a vizet fürkészők közül már akkor sejtettük, hogy bizony ez a tényszerű állapot ma nem sokat fog változni, kincset érő talányait nem igen fogja előttünk felfedni.. - Ha valaki hármat fog, tuti dobogós - susogtuk egyetértve úgy egymás közt ismerősökkel. Nincs semmiféle halmozgás, ebben a kedvezőtlen időben nem mozdul a hal.

A nagy mélázgatás közben egy lovaskocsi különös utasaival gördül be a tó kapuján. Tesz egy fél kört és a nem mindennapi utasok többé már nem is furcsák, hisz a mikulás jött el családostól, vele van a krampusz és egy bájos kis manócska. És milyen jó, hogy eljött, hisz ma a nevét adta ehhez a versenyhez.

Az ünnepélyes megnyitót és a versenyszabályzat ismertetését követően kezdetét vette az indulási sorszámok kihúzása. Mi párommal mindketten páros számot húztunk, azaz egy etapban fogunk horgászni.

Jelen esetben, az egyéni verseny miatt ellenfélnek kellene tekintenünk egymást, de sajnos nekünk ez nem megy (másoknak sem). Későbbi indulóként sikerül feleségem mellé állnom. Az egy közös táskánkból ő egy wobblert, én gumihalat választok.
A mai nap első kürtszavát megelőzően gyorsan végigfuttatom tekintetem a tó partján, valamennyivel szellősebben álldogálunk most, mint egyéb ezen a tavon rendezett pergetőversenyeken általában. Hát hogyne, mert a hatvan helyett nyolcvannak a fele negyven fő horgászik most együtt egy időben.

A rajtot követően öt perc eltelte után páromnál esemény, hala rövid küzdelem után távozik. Óriási szarvashibának véljük, mert ma bizony minden kapást meg kell becsülnünk. - Épp csak ránehezedett ... - közli halkan. - Ne törődj vele, ha nem jön vissza, akkor majd nemsoká valamelyik szomszédodnak lesz hala - jelentem ki némi iróniával.

Egyébként egyáltalán nem bánnám, ha az a szomszéd én lennék, mert ugye a lehetőségek szürke fellegében ott lebegek én is.
Nemsokkal később szemben velünk valahol locsogás és azt követően örömujjongás hangfoszlányait halljuk, oka egyértelmű, kb: húsz perc után ez a verseny első hala. Nem túl rózsás előjel.

Módszeresen váltogatom a gumihalaim színeit és méreteit. Nem hoz sikert, viszont mellettem akció. Közvetlen szomszédságomban egy fiatal sporttárs halat fáraszt. Csukája körforgóra kapott. Ez két dologra enged következtetni; ha ez a vasdarab lesz a nap csalija, akkor nekünk esélyünk sincs. A másik, hogy, ha ez párom lelépett csukája, ami történetesen felém úszott, akkor a gumicsaliknak nem sok szerep jut mára.

Sajnos az egy órából megmaradt rövid versenyidő ezek után részünkről eseménytelenül telt el.
A szünet, míg a páratlanok horgásznak jó hangulatban; Bolyhos pálinka, szendvics, tea, forralt bor fogyasztásával és ismerősökkel való diskurálással pillanatok alatt elszalad. Az első óra kétségkívül kevés halat adott és mire ismét csatába állunk a folyamatos légnyomás emelkedés ellenére elered az eső. Nesze neked piszkos kis kéjenc, remélem boldogságod határtalan.
Mint fél füllel hallottuk a páratlanok sem jártak túl sok sikerrel, nekik is kevés hal jött ki.

A második felvonásunkban új ígéretes helyszínt választottunk, de ott sem jártunk sikerrel. Párom hamarabb elvesztette a hozzá fűzött bizalmat és egy pár műcsalival a zsebében faképnél hagyott majd önálló útra kelt, ahol alkalmas területet talált a pergetésre dobott egy párat.
A verseny vége előtt tíz perccel otthagytam én is ezt a színteret és a fahíd felé indultam. A keskeny átjárón ifjú horgászok szórták a vizet. Kemény kis legénykék annyi szent, a hűvös eső és a haltalanság ellenére kőkemény elszántságtól sugárzott a hideg idő miatt pecsenye pirosra gyúlt arcuk.

Tőlük jobbra indulok el, jócskán a legénykék dobástávolságán kívül állok meg. A víztető szinte habzik a sok bepottyanó műcsali okozta buborékoktól, amelyet egybe gyűjtött az áramlat. Hihetetlen, hogy ennyi dobás nem hoz halat, pedig van a tóban ragadozó nem is kevés. Egy percig csak szemlélődöm, amerre ellátok mindenki aktív mozgásban van; dob és teker, általában plasztikot vagy vasat húznak. Ha eredményesek lennének nyilván hoznák a sikert, de valahogy a folyamatosan és fenék közelben húzott csali nem kell most a csukának. Gondoltam egyet és a kapcsomba akasztottam az egyik kedvenc csukafogó wobblerem, ezt a pár percet rászánom, hátha működik.

Első dobás a fiatalok felé lendül, a műhalat nem süllyesztem túl mélyre, szép lassan orsózok, nemsoká a tó tisztuló vizében átsejlik a körvonala, nézem ahogyan a húzásom hatására mozog, lassan teljesen a partközelbe ér és hirtelen megáll bennem az ütő. Az úszó műhal mögött egy bő méretes csuka sötét árnyalakja tűnik fel. A látványtól mozdulatlanná válok (mint általában mindig ilyen esetben ...) akárcsak a műcsalim, pörögne az agyam, hogy most aztán hogyan tovább, de ezt a kérdést megoldja helyettem a ragadozó. Mielőtt akármit is cselekednék az orra előtt lévő csalit egy pillanat tört része alatt vehemesen megtámadja. A gyors jelenet hatására ösztönösen cselekszem és az eltúlzott erejű bevágástól halam gyakorlatilag kipattan a vízből.

Nem írom le a közeli szemtanúk alig hallható reakcióját, inkább jót mosolygok magamban. A mérlegelőért sem én kiáltottam, de azért jó volt, hogy hamarjában ott termett. Negyvenkilenc centi, hal nélkül már nem maradok. Visszaengedést követően még öt perc volt a verseny végéből.
Újra ugyanoda visszaálltam és azt kellett tapasztaljam, hogy e rövid idő közben az eddigi lehetőségeim határozottan korlátozottá váltak. Szomszédaim jócskán közelebbre fogták a közöttünk lévő előzően betartott távolságot. Kissé bosszantott a dolog, de nem tettem szóvá, sőt tőlem jobbra megközelítőleg két bothossznyi távolságban az egyik merészebb nyitott szájjal botjára őrülten koncentráló pirospozsgás ifjú láttán azonnal feledésbe futott az indulatom.

Bárcsak többen lennétek ilyenek ...

A dobásom iránya így adott volt, a parttal merőlegesen egyenest. Wobblerem valahova szó szerint a habokba küldöm. Fél úton járhat, mikor - nem hiszem el - valaki belecsimpaszkodik. És igen megint halam van. Az alapmorajlás jól kivehető szótagjait most végképp nem idézném, viszont ez a hal valamivel kisebb mint elődje, amit persze cseppet sem bánok. Kettő. A visszaengedést követően még lendületből horgásznék, de megszólal a kürt. - Francba, pedig úgy belejöttem ...

- Na mi a helyzet? - kérdik többen, ahogy a sátor száraz menedékébe beérek. - Két csuka - jelentem ki természetes hangsúllyal, amit tudom első hallásra el sem hisznek ... - Mire jöttek? A kérdés naivul elengedhetetlen, de azért elárulom, végül mégis csak elhiszik ...

Míg pihentünk akadt egy riválisom. Egy rikító sárga esőnadrágos horgásztárs, ő is két csukával zárta a második fordulót. Utóbbi hala ország - világ előtt népszerűvé tette köszönhető a mindenre kész Pecatúra stábjának.
Harmadik felvonásban szinte ugyanott kezdem, ahol abbahagytam, csak most a hídtól balra. Tíz perc múlva meglesz a harmadik csukám. Ő lesz a legkisebb a háromból.

Az alázúduló áztatós eső alig észrevehetően kopog a sátor falán, megközelítőleg hatszáz csokimikulás gyűlt össze a résztvevő pergető horgászok által, amit a helyi rászoruló és élsportoló gyermekek fognak a Mikulás ajándékaként megkapni.

A mai verseny részemről hihetetlen jó hangulatban telt el, hiszen a kevés kifogott hal ellenére benne voltam a halat fogók körében, ami egy semmihez sem fogható izgalmas horgászatot generált bennem és természetesen minden további nélkül hajlandó lennék újra és újra átélni.

A szapora eső hangja szomorúan dobol a féltő anya ölelésében lévő sátor fehér vízálló ruházatán, alatta megközelítőleg száz gyermeke borul most néma szótlanságba, a mai verseny győztese nekem és ismerőseimnek, immáron egyértelműen világossá vált, mert csak ez az egy név nem hangzott el a mezőnyből, viszont elhangzik helyette egy másik, amely hallatán mindenki csak mélyen megdöbbenve néz maga elé. Ma reggel ismét elment közülünk egy horgász, akinek itt lett volna a helye közöttünk. Mészáros Bence, ma neked kellett volna a halaim mérned! Miért nem jöttél? Legyen neked könnyű a föld fiatal barátom!

Az eső továbbra is sűrűn egyenletesen esik, úgy tűnik mintha soha nem akarná abbahagyni, hull akárcsak egy gyászoló anya végtelenül bánatos könnycseppjei. A mai versenyt én nyertem semmi kétség, ez életem első képzeletbeli dobogós helyezése egyéniben.

Gyöngy

Képzeld el, hogy ott állsz egy nívós horgászverseny eredményhirdetésén, tudod magadról hogy valami előkelő helyen vagy, mert fogtál halat, nem is kicsiket. Mint a legtöbb esetben magasabb pontszám felé halad a névsor, mindegyik versenyző szólítva lesz. Ott állsz és agyalsz, hogy az a halmennyiség amit regisztráltál ugyan mire lesz elég. Pontosan nem tudhatod ... Türelmesen tapsolod sporttársaid, jócskán akad köztük ismerős. Egy - egy név hallatán elcsodálkozol, hogy a mai nap kiket utasítottál magad mögé. Bizonytalan vagy a végeredményt illetően. Izgatottan várod, hogy a te neved mikor fog elhangzani.

Helyszín; Majosháza Harcsa Horgásztó. A 2016 - os év első Kalacsi - féle egyéni parti pergető versenye, amely a szlovák Monarch Doch műcsaligyártó minimanufaktúra főtámogatásában zajlott. A verseny nívósságát fémjelzi a több éve megszokott színvonalú szervezés, a gondosan megválasztott igényes, nagy halakról híres  majosházi kavicsbánya tó, továbbá a felajánlók minősége és sokasága, a magas értékű díjazás valamint a jelentkező versenyzők tömkelege, ismertsége.

Az eredményhirdetés a statisztikai információkkal indul. A végérvényesen kialakult hatvanegy főből, huszonhatnak sajnos nem sikerült értékelhető halat fognia. Ez a szám első sorban arra enged következtetni, hogy nem igazán volt egy halas verseny, de azonnal elhangzanak a következő adatok miszerint 56 db hal jött ki, ami összesen 3539 cm, azaz 35 méter 39 cm hosszú, átlagban 63 cm. Így a kifogott halak egyedi méreteit tekintve, mindjárt másképp fest a dolog. Mert ugye a nagy csuka, az nagy csuka, ők már valahogy nehezebben ugrálnak csak úgy a mérőcsőbe ...

Véget ér azon versenyzők listája, akik nem fogtak halat. Visszagondolsz az első csukádra, amelyik a felajánló által biztosított gumihallal szórakozott és a kijelölt idő lejárta után, a csalicserét követően második dobásra jelentkezett kimondhatatlan nagy örömödre, amely ezzel kibekkelte a nullázás lehetőségét.

Jönnek az egy halasok. Egész pontosan húszan vannak. 35 cm-rel indul, a következő 54 cm és így fölfelé majdnem egy méterig, egész gusztusos számok ... Köztük szólítva lesz párom hatvankilenc centis csukájával. Holtversenyben 28. helyezett. Egy hasonló elment neki, de majd ha ráérünk álmodozunk, mert közben szépen növekszenek a pontszámok.

Kilencven környékén járunk, amikor egy pillanatra megtörik a névsorolvasás megszokott üteme, jelezve, hogy itt valami történni fog. Majd történik is, mert ennél a számnál érkezik el a legnagyobb hal kifogójának díjazása. Az elkövetője pedig egy örök régi bútordarab ezeken a versenyeken, aki a kialakult szituációtól, majd a nyereményeitől hirtelen fényárba borul és úgy meghatódik, hogy öröm ránézni. Kiss Róbert a 16. helyen kilencvenegy centiméteres csukájával a méltán megérdemelte a támogató által felajánlott műcsalikat, a Delta Pó ajándékot, a legnagyobb halért járó serleget és egy önzetlen horgásztársunk Pázmány Péter nagy értékű adományát, ami egy díszdobozos tükör polírozott műcsali szabadító, Surfer volt. (Elengedhetetlenül hasznos szerszám, nekem is van, csak a natúr változat). Robinak hatalmas gratula, és máris tovább emelkednek a pontszámok, fogyatkoznak a versenyzők.

Kéthalasoknál járunk, öten vannak és a 12. helyezettnél újra történik valami. Ennél a számnál egy hölgy neve fog szerepelni, mert bizony ezeken a versenyeken a legmagasabb pontot elérő női horgász is díjazott. Pocsainé Sziládi Andrea a mai nap legjobb női horgásza két csukával 131 ponttal. Ügyességének jutalma egy hétvégi felajánlás a tiszafüredi Harcsa vendégházban. Gratulálunk!

Kétszáznyolcvan pont környékére tippeled magad, még most csak százhetven környékén tartunk. Következnek azok a versenyzők, akiktől tartottál, mert messziről láttad őket halakat fogni. Előttük vagy. Gyomrod remegni kezd.

Elérkezik a negyedik helyezett 178 ponttal két csukával, 75 és 83 cm. Nem te vagy. Párod odasúgja; - Apa, most már biztos a dobogó! Nyelsz egyet, mert az elhangzott mondattól kiszárad a torkod. Igen, így van, az első háromban már benne vagy. Na, de most már csak az a kérdés hogy melyik lépcsőfokon állsz. Felvetődik benned mindhárom lehetőség, de egyre félve gondolsz, nehogy keserű legyen a csalódás.

Harmadik helyezett, majd a név előtt elhangzanak ezen sporttárs kifogott halainak méretei. 50, 59, 41. Bárki legyen, már az első hal után tudod, hogy még mindig nem te vagy. Gyomrod ebben a pillanatban még jobban összerándul, mert már csak két lehetőséged maradt. Első vagy második.

Ezen bronzérmes versenyző díjesőjét követően fog eldőlni a te sorsod, elhangzik a neved vagy sem. Ha nem, akkor ...

Második helyezett ... és egymás után hallod négy csukájának méreteit 40, 78, 61, 38, amire csak a másodikig tudsz figyelni, mert tudatosul benned, hogy ezek sem a te halaid paraméterei. Pillanatra felmerül benned az "itt valami tévedés lehet" szindróma, de feleséged, akkor már ujjongva mondja; - Te vagy az első apa! Most már tuti megnyerted!

A név elhangzása pillanatában két horgász mozdul meg egyszerre. Az ezüstérmes versenyző nevének elhangzásával egy időben te is örülsz, mert nem téged szólítottak. Behúztad ismét az első helyet. Pulzusod megnő, gyomrod diónyivá összeszűkül, lábaidba észrevétlenül beleköltözik a remegés, ha tudsz beszélni, akkor hangod, csak valami nyávogásféle, mint egy félmaroknyi csipás kismacskáé, mind e közben megszáll valami eufórikus érzés,  ami hamarosan egy kissé csitul, amíg a versenytárs díjátadása folyik.

Ezt követően a kíváncsiságtól beállt néma csendben még a szólításod előtt, ez az érzés szédítő sebességgel többszörös erővel újra rád tör, és a józanabbik eszeddel azt tervezed, hogy milyen első helyezetthez illő megfontolt, diplomatikus mozdulatokat fogsz majd a neved elhangzását követően tenni, amiből persze semmi nem lesz, mert fogalmad sincs milyen körítéssel, de szólítanak és ugyanabban a pillanatban felmorajló taps összezavar mindenféle okos gondolatot, aztán csak ösztönből cselekszel, a győztesek ösztönével.

Az erős taps most neked szól, amiért elsősorban hálás vagy, elismerésként veszed - mert nincs mit tenni -, ma a hatvanegy kiválóbbnál - kiválóbb vetélytárs közül 303 ponttal, négy csukával 61, 73, 58, 79 cm egyes - egyedül te győztél.

Az érzés leírhatatlan és ahogy később érik benned elmerengsz rajta, hogy talán ez lehet a horgászataid csúcsa, mert olyan lehet ez, mint egy erős narkotikum, ebből soha nem elég, átélnéd újra és újra.

Gyöngy

- ... és mi is gratulálunk nektek, ifiknek! - Köszönjük, de mint ifiknek? - nézünk össze Petivel. - Persze, ti most kezdtétek, nem?

"Hatalmas ütéssel jelentkezett ... majd lassan elindult .. már akkor sejtettem, hogy ... aztán megszólalt az orsóm fékje ... lekért egy rakás zsinórt ... nagyot tuszkolt a boton ...  perecbe hajlott ... elemi erővel küzdött ... mikor megpillantottam ..." és még sorolhatnám azokat a sűrűn leírt és olvasott szavakat, amelyek nélkül ritkán jön össze egy - egy idétlen horgászsztori. Ennek köszönhető az az élc, amely egy szépen feldobott labdává alakul a frissen szerzett szemtelenkedő haverok előtt és eme blog irományai miatt gúnyos nyomatékként  maró iróniaképp leütnek ellenem.

"Blogger, blogger ..." Ha - ha ...

Az efféle baráti gúnyolódás mégsem veszi el kedvem a folytatásoktól, mert ez legalább némi biztosítékot ad hogy, ténylegesen is vannak követői a blognak. Ami viszont jól esik az a közel háromezres rekordot tartogató napi oldalletöltés, amely számomra meghökkentő adat. (Emlékszem mennyire magamon kívül voltam még az elején, mikor a napi látogatottság elérte a százat, ráadásul úgy, hogy fogalmam sem volt mit miért cselekszem). Csak mostanában akad vele egy kis baj, a posztok kissé megritkultak, de mint mindennek, ennek is okai vannak.

Bátran ki merem jelenteni, kis városom tekintélyes létszámú horgásztáborában nincs túljelentkezés az úgynevezett egész éves pergetőhorgász kategóriában. Okait nem akarnám teljességgel részletezni, de egy biztos, a környékünkön ez a fajta teljes elhivatottság nem egyszerű mutatvány. Mégis akad néhány eltántoríthatatlan ember, aki dacolva a nehézségekkel szenvedélyesen szinte csak ennek a fajta horgászstílusnak hódol. Közöttük még ritkáb eset az, amelyikükben megérik a komolyabb versenyzés iránti vágy. Nos ebből a fajtából bő másfél éve mindjárt van szerencsém ismerni magamon kívül még két példányt, az egyik a feleségem, a másik pedig Péter.

Kezdetek; kellő önbizalom, kisebb környékbeli versenyeken való részvétel, ezeken általában kedvező helyezések, idő közbeni gyermeknevelés örömei, Péterrel egy kapóra jövő páros csónakos verseny ezüst érme, természetesen azonos mérvű szemléletek, lejtőn való lecsúszás, erős kíváncsiság és innen egyenes út egy nagyobb volumenű versenyre, mondjuk az Országos Rapala Pergető Bajnokságra.

Eszünk ágában sem volt egy teljes szezont végigversenyezni. - Majd ami a közelünkben lesz forduló elmegyünk ... - mondogattuk egymásnak.

Tapasztalat, idő hiányában úgy terveztük, hogy a nevezendő forduló előtt csak egy alkalmat szándékozunk edzéssel tölteni. Természetesen ezt mindenképp a verseny időpontja előtti napra igazítanánk, tehát ha nem lenne tőlünk távol egy - egy helyszín, akkor csak a hétvégénk (nekem a havi egyetlen) menne rá a dologra, az - ugyancsak havi - átlag hat - hét darab alkalomszintű horgászataimból. És már mindjárt itt egy komplikáltabb tényező, ami hátráltathatja a kellő gyakoriságú blogolást.

Belevágtunk, és hogy miért?

Semmiképpen sem a bizonyításért, abszolút nem voltak nagyra törő vágyaink, hisz nagyon sok kiváló pergetőhorgász mérkőzik ezeken a versenyeken. Inkább a kíváncsiság hajtott minket. Milyen lehet? Tudunk e köztük egyáltalán halat fogni? Tudunk e elég tapasztalatot szerezni? Stb ... Ha a huszadik helyezés alatt leszünk már jók vagyunk! Biztattuk az első alkalom előtt magunkat.

2015. 03. 22. Kedvenceinkre fajlagos tilalom. Első helyszín Szikrai - holtág (Tőserdő). A távolság optimális. Horgásztam már ott összesen háromszor, Petinek ismeretlen. Technikai felszerelés adott, saját gumicsónak és tartozékai.

Szombat reggel érkezés, egész napos edzés, este megmaradt lefoglalt szálláshely keresés, két sör és a konzekvenciák. Balinokhoz nem értünk, körforgót gyűlöljük, sügér értelmetlen, marad a csuka és a süllő. Peti az utóbbiból aznap megmutatott egyet és annak fogási körülményeit alapul véve indultunk el.

Verseny; két kézfogás, egy szűk kettes csuka közvetlen szákolás előtt elmegy, két süllővel zárunk, ami a tizenegyedik helyre lett elég. Első nekifutásra nem is rossz. Húszon belül vagyunk.

2015. 04. 19. Második helyszín Fadd - Dombori, Holt - Duna. Jelenlegi helyzetünkhöz képest messze van.

2015. 05. 17. Előzményként három nappal előtte a második Mikado páros csónakos kupán (Látókép) első helyezés.

Harmadik helyszín; Tiszafüred, Füredi - Holt Tisza. Távolság a lehető legkisebb. Peti előtt nem teljesen ismeretlen a vízterület, én még soha nem horgásztam ott.

Itt megtudtuk mennyire forgandó a teljes bizonytalanság.

Bérelt alap csónak, felszerelés saját. (Továbbiakban u.a). Edzésnap; két kisebb balin és ugyanennyi vérkeszeg. Totális megsemmisülés. Este két sör és gyakorlatilag lövésünk sem volt a másnapi stratégiához.

Verseny; két kézfogás, 19 - es rajtszám. Felhívják a versenyzők figyelmét a 10 - es öblítő csati befolyó műtárgyakra vonatkozó előírásra ... Basszus, azt a részt meg sem néztük! Puff neki ...

Helyszínnek a holtág hátsó része mellett döntöttünk. Tizenkilencedik sorszámmal mégis elsőként hasítjuk a vizet, félúton hátratekintek, csak a mi csónakunk hullámai borzolják a holtág hátát. Mintha nem is versenyen lennénk, csak egy natúr horgászaton, úgy tűnt az összes többi csónak a befolyó környékén ragadt, mintha egy újabb eligazítás lenne egy másik helyszínen. - Peti, ezt nagyon benéztük ...

Úgy másfél óra elteltével óvatosan oszlik a csónaktömeg, nocsak ott sem minden fenékig tejfel, társam ekkor fog egy kósza balint (talán a legkisebbet a halaink közül) egy másik helyre átállunk és gyakorlatilag Péter idegből összeszed még hat teljes testhosszban számító jó balint, ami végül az első helyre repített minket.

Természetesen jól esett a dobogó első, de büszkeségünkkel mégsem szálltunk el hisz ugyanúgy gondoltuk, mint bárki más; megesik, hogy néha egy "töltelékcsapat" is nyer. Összesítettben így az ötödik helyre kerültünk.

2015. 09. 06. Negyedik helyszín. Velencei - tó. Hosszas agyalás előzi meg ezt a fordulót.

Pozíciónk előnyös és többek szerint is kár lenne kihagyni, viszont nincs közel és ha már ott vagyunk, akkor a Storm versenyt előző nap sem illene elszalasztanunk. (Bár ez utóbbi nem kötelező jellegű, nem számít bele az összesített eredménybe). Így két verseny, egy edzés és minimum hét órai utazási idő.

Itt megtudtuk, hogy mit jelent saját felelősséggel részt venni egy versenyen.

Szállás; Mohosz tanya udvara, saját sátor. Mindkettőnknek szűz a víz, még soha nem horgásztunk rajta. Próbáltam segítséget kérni egy igazi Velencei - tavi specialista blogger barátomtól, nem kaptam, mivel a tanácsait egy helyi ugyancsak versenyző blogger barátunknak ígérte. Egy kis súgás mégis érkezett, igaz a Balaton felől. Az irányelv kitűnő volt és ezt tudtuk hova tenni.

Az edzés nap a közeli kijelölt Storm pályán hozzánk képest egész eredményesen telt. Találtunk halakat ... A Rapala pályát aznapra a távolság miatt hanyagoltuk. Majd holnap verseny után megnézzük - gondoltuk.

Az idő a Storm verseny szombat hajnaláig tökéletes volt. Éjjel viharos széllel egy kellemetlenül hideg csapadékos időjárás ült a nyakunkra. Az elsőfokú viharjelzés teljes ottlétünkig végig látható volt.

Storm verseny; esőruha, gumicsizma, négy kézfogás, kapott műcsalik részünkről késői ismerkedése, a vártnál jóval kevesebb pont szerzése, rengetegnél is jóval több rontott kapás. Huszonhatodik helyezés.

Délután vissza a pályára, (jóízűt horgásztunk) a szél miatt nem vállalhattuk be a másnapi kijelölt Rapala pálya meglátogatását. Este két sör és megfelelő tanulság levonása az ehhez hasonló marketing - féle versenyekhez.

Rapala verseny reggele; csapadék minimális, szél orbitális. Rendezőség felől mély dilemma, a heves légmozgás miatti helyszín megválasztásában. Titkon bíztunk a tegnapi pálya mellett, de bizony csalódnunk kellett, mert a körülmények ellenére a verseny az eredeti terv szerint lett lebonyolítva. Nekünk ez mindenféleképp hátrányos helyzet, mert az edzetlen pálya nulla infóval nem túl biztató előjel. Maradt az improvizálás, bár túl nagy reményünk, akkor már nem volt. A verseny első húsz percében csíptünk három csukát aztán rotty, lefőtt a kávé, ezt követően még ütésünk sem volt. Ez is a huszonnegyedik helyezésre volt elég.

Összegzésképp; az itt elért eredményeink nem a legfényesebbek (húszon túliak) okait számtalanszor kielemeztük és nagyon sokat okultunk belőle. Viszont van némi vigaszunk is. Ez a forduló a legtöbb versenyzőnek mumus; egyszerűen nem szeretik, nehéz pálya. Mi az előzetesen elhíresztelt infók ellenére borzasztó jót horgásztunk ezen a vízen, bizonyára köszönhető ez a tó halasabbik arcának, ami valószínűleg összefüggésben lehetett a hosszan tartó forróságot lehűtő időjárásnak. Nem volt más hátra, mint a két versenynap kifogott tekintélyes mennyiségű halaira elismerően füttyenteni, gratulálni a helyezetteknek (különösen, akik ezt a fordulót nyerték, mert méltán megérdemelték, hiszen - és mint ahogyan az eredményhirdetésnél is elhangzott - ők egy hete a Mohosz tanya vendégei) majd ettől a nád és gyékény labirintusos ősi vízi világtól fájó szívvel elbúcsúzni. Ja, és a helyi blogger koma jóval utánunk végzett ...

2015. 10. 11. Ötödik helyszín. Tiszafüred, Élő Tisza 417 - 419 fkm, plusz Szőlősi - kubik. Ez a szakasz számunkra ismeretlen.

Itt megtudtuk hogyan kell szüretelni; azaz milyen az, ha a kitartás meghozza gyümölcsét és az így érkező sikernek micsoda zamatos finom íze van.

Edzésnap; találtunk halakat, délután betörő markáns hidegfront, hatalmas szél és eső, szakadó légnyomás. Este két sör, a stratégiánk egyszerű, jó sorszám húzása és szélvédett helyre beállása testi épségünk védelmében eredményérdektől függetlenül.

Verseny; egész éjjel tombolt a szél, reggelre ítéletidő. Négy kézfogás, harmicharmadik rajtszám kihúzása, tippünk alapján a zsúfoltság miatti szélvédett helyek elkerülése, majd vállat rántva még egy réteg ruha felvétele és kamikaze módon a csónakba verő hullámok hátára való beállása.

A körülmények ellenére sejtettük, hogy egész jó helyen vagyunk. Igaz többször kellett visszanavigálnunk az eredeti helyre, mert a sodrással megegyező irányú szél a megduplázott csónaksúlyok ellenére is eltolt minket. Kilenc óra előtt pár perccel végre megállapodott az előző nap délután kezdődő zuhanó légnyomásesés. Az idő egy kissé engedett a szorítàsból, aztán elkezdtük egymás után fogdosni a halakat. Egy kicsike fogassüllővel indult a buli, a többi hal mind köves volt, (igazi szép teljes pontos kövesek) valamint Peter akasztotta a verseny legnagyobb szabályosan fogott halát, amivel nem értünk el pontot, pedig a maga nevében gyönyörű jószág volt az a kereken nyolc kilós hibátlan tiszai tőponty.

A produkciónk egy közepes köves híján a második helyre repített minket. Összesítettben így nyolcadikok vagyunk.

2015. 11. 08. Hatodik helyszín. Tiszafüred, Nagy Morotva. Itt megtudtuk, hogy a biztos korántsem biztos.

Edzésnap egy nagyobbacska területen találtunk jócskán halakat, megvolt a csali is. Este két sör, a stratégia egyszerű; jó rajtszám húzása és irány a tuti, csak köd ne legyen.

Verseny; egész nap kitartó köd, nyolc kézfogás, eddigi legkisebb indulási sorszámunk kihúzása, biztató remények, majd keserű csalódás, mert tizenhatodikként sehogyan sem tudtunk a tuti helyet még meg sem közelíteni. Kettő lehetőségünk maradt, egy megvárjuk a közelben hátha valaki feladja és kijön onnan, majd a helyére állunk vagy elmegyünk bogarászni. Az utóbbi mellett döntöttünk, de akkor már tudtuk, hogy a menthetőt mentjük. Két csukát sikerült mérlegelnünk, tizenhetedik helyre lett elegendő. Természetesen a dobogósok mind a tutiból kerültek ki, nem csekély halmennyiséggel.

Összegzésképp végül a nem tervezett 2015 évi ORPB - t a bűvös tizedik helyezésen belül hatodikként zártuk, úgy, hogy egy fordulót kihagytunk. Toporogtunk ott a sokadalomban, mint két megszédült szürke ürge ki tudja mennyi elismerés és kézfogás között, amiből egy mondat megcsapta a fülünket; - ... és mi is gratulálunk nektek ifiknek! - Köszönjük, de mint ifiknek? - nézünk össze Petivel. - Persze, ti most kezdtétek nem? - mondja Taki, aki csapattársával Fürivel harmadikak lettek és nem most kezdték ezt a fajta versenyzést.

Most erre mit mondjak? Semmit, jól esett és kész.

Másfél éve óriási szemléletváltásokon megyünk folyamatosan keresztül, köszönhetően természetesen a versenyhorgászatnak és annak mindenféle velejárójának. Ehhez a nézethez pedig nem biztos, hogy elég Európa, a világ legjobbjai kellenek. A mi társadalmi helyzetünket tekintve sajnos nagyon kevés idő alatt kell nagyon gyorsan tanulnunk. Nem beszélve a szűz vizek, versenypályáinak egy nap alatti megfejtéséről. Kispénzű emberekként nem állhat jól nekünk a raktáros munka, csak olyan felszereléseink vannak, amiket használunk. Magyarul a dobozban sínylődő fahalat felváltotta valami más. Valami más, amivel egy bepróbált országos szintű versenyen egész jó eredményeket lehet elérni. (Nem beszélve a hétköznapi horgászatokról ...). Taki kijelentését, ha egy kicsikét mélyebben elemezzük, akkor a mondandója kihívásra enged bennünket következtetni. Ifjúk vagyunk, mert ez az első országos versenyünk, most kezdtük, de mint tudjuk az ifjúk előbb - utóbb felnőnek, aminek alapvető feltétele a további folytatás, mert lehet ez az eredmény is csak véletlen, hiszen minden csapatnak lehet egy jó illetve rossz éve ...

És, hogy miért írtam le nagyon nagy vonalakban a fenti pár sort? Azért, mert ez a tényező teljesen ellehetetleníti az általam elképzelt bejegyzéseket. S hogy miért? Mert szürkeként és szürke versenyzőként egyelőre nincs szándékomban kikotyogni az aznapi tuti csalit, csalikat. (Sztem egyértelmű). Hétköznapi pecáink során pedig senkit sem érdekelhet, ha már a harmicadik egyen félkilós kövest engedjük szabadon, már csak azért sem mert a többség csak legyintene rá, mert úgysem hinné el. Természetesen, ha valaki megkér rá szívesen írok neki vagy ha írhatnékom támad, akkor marad a kék az ég és zöld a fű effektus, mint eddig, csak a versenyektől és kedvtől függően kissé ritkábban.

... és akkor hatalmas ütéssel jelentkezett ...

Gyöngy

Fotók: ORPB Galéria, Top - Fish SHE Galéria, KAPITÁLIS. EU, Hajdi Péter, Gyöngy László

A kimondott szavaknak ereje van! Aki nem hiszi, az magára vessen.

- Horgásztál már itt? - kérdezem pár mondatos személyes ismerkedés után egy Facebook - ról ismerős horgásztársam élete párját, aki ma természetesen nevezett a VII. Parti Pergető Kupára Tápiószentmártonban.

- Még nem ... - érkezik szemérmesen a válasz, aztán - ... végül is Szabolcs beszélt rá a versenyre ... én csak néha elkísérem horgászni ...

- Nagyon jó! Ez már pont elég! - örvendezek látszólag értelmetlenül, párom mellettem csak mosolyog; tudja mit akarok mondani. - Ezennel meg is van az egyik dobogós - jelentem ki teljes egyszerűséggel, úgy mintha minden héten én nyerném a lottó ötöst. Az elhangzottaktól a Dombóvárról érkezett pároson egy kis bizonytalanság fut át és valami mentegetőzésfélébe kezdenek, hogy ők nem profik, meg hogy nem igazán szoktak versenyekre nevezni, meg effélék, félbe szakítom mondandójukat; - Ezek mind nem számítanak, majd figyeljétek meg, hogy dobogón végzitek ... - és mivel a fellengzősnek tűnő nyomatékosított beszédemet nem tudták mire vélni, ezért ezek után úgy néztek rám, mint egy bolondra.

Merem állítani a mezőny zöme a rideg meggyőződés utolsó pillanatáig bízott az időjósok megszokott hiteltelenségében. Vasárnapra, pont a verseny napjára erős lehűlést, viharos szelet, számottevő csapadékot jósoltak a szakemberek. Az igazat megvallva, ezt a kellemetlen körülményt hétköznap nehezen is lehetett elképzelni, mert még szombaton - legalább is mifelénk - kifogástalan tavaszi időjárás volt a jellemző, sőt estefelé az ilyenkor szokott helyen a ponty összebandázott és úgy evett, mint a disznó, bár ez már gyanús volt. Mindegy, saját egészségünk érdekében az efféle farkaskiáltásra jobb felkészülni.

Egy horgászversenyt számtalan tényező által meg lehet ítélni. Kalacsi János versenyszervezőnek a mai megmérettetés a 2016 - os évi sorozatának második pergető rangadója és az előzetes tájékozódás alapján joggal lehet büszke az országban páratlan teljesítményére, amelyet évről - évre, versenyről - versenyre egyre többen kísérnek figyelemmel. A minden év tavaszán megrendezésre kerülő női pergető versenyek kiemelt minősége tekintetében pedig újfent nem férhet semmilyen kétség, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy az évek alatt csak a Kalacsi - féle szervezésekre járó ismert hölgyeken és az ismeretlen első versenyére jelentkező kíváncsi "szüzeken" túl most tiszteletüket tették azok a női pergetők is, akik rendszeres országos szintű versenyhorgászok így még jobban színesítve és izgalmasabbá téve ezt a - nem túlzás - világon is egyedülálló horgásztalálkozót.

A mai rendezvény - többek között - azért is különleges, mert most első ízben van a versenynek háziasszonya, házigazdája és fővédnöke. Háziasszony; Jegyes - Tóth Kriszta, aki a tv képernyőjéről lehet ismerős, többek között az ELTE kommunikációs tanácsadója. Házigazda; Erdélyi "Pupa" Balázs filmes horgászkalandor, valamint a fővédnök Szegedi György világbajnok pergető horgász. Az utóbbi névre még egy mondat erejéig visszatérünk.

Egész pontosan ötven szebbnél - szebb női horgász nevezett a versenyre. Nem csekély távolságot maguk mögött tudva az ország különböző pontjairól érkeztek Debrecen, Dombóvár, Miskolc és elnézést akiket kihagyok. A teljes elhivatottság pedig itt is bizonyítja, hogy nem ismer nembeli különbséget, mert többen a törékeny hölgyek közül különböző okok miatt a hosszas út ellenére kísérő nélkül, azaz teljesen egyedül érkeztek.

A mai program megszokott fegyelmezett napirendje kiváló hangulatban, mint az üdvözlő italként felkínált Bolyhos pálinka friss zamatos gyümölcsre emlékeztető ízorgiája úton a nyelőcsőben olyan selymesen folyt le. Édes éhező ajkak kényeztették a reggeliként felkínált gusztusos mangalica fa tálas készítményeket. Csillogó - villogó lelkes fekete szempárok kísérték figyelemmel a derűs megnyitót. Mosolygósan, kissé szégyenlősen, néhányan kislányos izgalommal húztak indulási sorszámot.

A szólított tömegből Janinak egy ismeretlen hölgyhorgász áll elébe. - Horgásztál már ezen a tavon? A válasz nemleges.

- Figyelem hölgyeim - harsan azonnal a főszervező hangja a sátor hangfalaiból. - Akik még nem voltak itt, azaz nem horgásztak még a Tőzeges tavon, azok előnyben vannak ... - hangos nevetés a reakció. - Nem viccelek, valamiért mindig azok a hölgyek kerülnek előnyös helyzetbe, akiknek még teljesen ismeretlen ez a tó. Ettől is különleges a mi vizünk és hogy miért ők nyernek? Nem tudjuk pontosan csak találgatunk, talán a kevesebb tapasztalattal rendelkező horgászok esetleges esetlen műcsali bevontatása az oka - elszórt kacagás - nem úgy dobják és húzzák a csalikat, mint egy gyakorlottabb kezű magabiztosabb horgász. Ez már nálunk tény és bevett szokás, évek alatt megfigyeltük.

Az időjárás mind ez idő alatt nem viccelt, a légnyomás éppen ezer alatt (pont, mint ősszel a Mikulás kupán) a hőmérséklet értéke az éjjelihez képest semmit sem változott, viszont a reggeli tavaszi friss levegőt az egyelőre állandósult szélmozgás az érzettnél jóval hűvösebbé tette, pedig akkor még nem is fújt igazán, hozzá gonosz mostoha testvérként az eső erőlködve minden fokozatát megmutatta. Aki felkészülve érkezett és tehette, az a horgászat megkezdése előtt gondosan eső vagy meleg ruhába öltözött. Pupa meglátása alapján a verseny az első egy órában el fog dőlni és három hallal ismét meg lehet nyerni a versenyt. Nos, mint kiderült a házigazda nem tévedett nagyot.

Létezik egy parányi hely a földön, ahol egy évben egyszer az angyalok ténylegesen tömegesen összegyűlnek. Jöttük csendes és észrevétlen, akik látják őket együtt azt mondják rájuk, hogy mázlisták. Egyik sem érkezik ajándék nélkül, mindegyikük magával hoz egy darabot a saját mennyországából, így változtatva aznapra azt a szent helyet a föld édenkertjévé. Akad a tűnemenyek között néhány ártatlan szűz is, aki még soha nem járt itt, de egyikőjüknek sem szegi kedvét a közelgő játékos megmérettetés. Szinte minden korosztály képviselve van és legyen idős vagy fiatal mindegyik gyönyörű. Különleges szépségüket a belülről fakadó kisugárzásuknak köszönhetik, amelyet egy rendkívülinek mondható játékos ősi ösztön vezérel és csak az arra érdemes földiek láthatják. Könnyed léptük alatt nem hajlik meg egyetlen fűszál sem, mint ahogyan légies jelenlétük is bántóan ártalmatlan. Létüket észlelve epekedve vágyakozhat utánuk sok halandó magányos férfi szív ugyanakkor, ha valamelyiküknek párja akad azok után titokban irigykedve mélyet sóhajtanak, gondolván; - hogy milyen szerencsés ez a fickó, mert bizony hölgypárja egy igazi földre szállt angyal, aki ízíg - vérig pergetőhorgász.

A versenyre sajnos a kialakult körülmények miatt túl nagy taktikát nem állt módunkban kitalálni. Behúzódtunk a tó hátsó szélmentes részére és bíztunk abban, hogy legyen előttünk aktív csuka. Nem volt, gyakorlatilag koppintásig sem jutottunk. Tőlünk jobbra, akik szinte teljesen háttal álltak a szélnek húsz perc alatt mindegyikőjüknek hala volt. Nemsokára a szél feltámadt és az esővel közösen egy igen kellemetlen pocsék duettet alkotva tették próbára a női horgászokat és velük együtt kísérőiket. A rossz idő ellenére a hölgyek becsületükre legyen mondva végig küzdöttek. Többen beállva a legnagyobb szélbe szinte folyamatos helyváltoztatással keresték a halat és persze akadtak akik hátszélben egy helyen dobálták végig a kijelölt játékidőt. És hogy kinek lett végül igaza? Valójában mindenkinek.

- Nos, mennyi halatok van? - kérdezem verseny végeztével a dombóvári párost. - Kettő. - Az jó lehet, mert van még egy kéthalas versenyző, akiről mi tudunk ...

Az ötven hölgy közül tizenegy fogott halat. Java része szűz, azaz nem horgászott még ezen a vízen. Egy kivétel azért akad; a legnagyobb hal fogója, ő már jelen volt az előző évi versenyen is, sőt bőkezűségének hála, mint támogató is segíti az összejövetelt egy kis ajándékkal. Ötvenhét centis süllőjével övé az egyik díjeső és ráadásként még egy kedvező pozíció, mert süllője a harmadik helyig repítette, ő Kazinczi Zsuzsi.

Egy hosszú pillanatig két szűz vívott óriási csatát az első helyért. Mi tudjuk kik ők. Mindegyik kéthalas, az egyik közvetlen mellettünk a sarokban horgászott még az elején és benne voltak az első húsz perc halfogói között, majd valamivel később érkezett a második hala. A másik horgásznak pedig látatlanban dobogót jósoltam. Jani megfigyelése helytálló, egyik versenyző sem horgászott még a tőzeges tavon, többek között életük első pergetőversenyén vesznek most részt. Pont rájuk látni, egymás mellett álldogálnak. Mindkettő elkerekedett szemmel várja sorsát, semmiért el nem mozduló tekintetük a főszervezőn, ajkuk néha halk beszédre mozdul, valamit röviden mondanak a mellettük lévő kísérőinek, hogy mit azt csak ők, mint a mai nap leendő győztesei tudhatják. Egy név elhangzik, a szólított kilép a másik pedig módfeletti örömbe kezd. Kardos Csilla két csukával százhat ponttal második helyezett.

Nem hittek nekem, pedig az elején kimondtam ...

Hátra van az első helyezett díjátadása, amelyhez még egy jópofa csattanó is tartozik. Úgy tűnik a versenyhez tartozó vándorkupa istennek képzeli magát, mert útjai teljesen kifürkészhetetlenek.

A VII. Női Parti Pergető Kupa egyedüli győztese Klakla Mária, két csukája tizennégy ponttal előzi meg az ezüstérmes versenyzőt.

Aki kicsit is követi Kalacsi Jani versenyeit, azon belül is a női pergető versenyeket, annak fel kell, hogy tűnjön a hölgy vezetékneve. Igen, ő az előző évi bajnok ugyancsak "szűzként" induló Klakla Alexandra testvére.

- Tehát megirigyelte testvérétől a vándorkupát és megszerezte saját magának - mondja nevetve Jani. - Gratulálunk! - És gratulálunk minden halat fogó hölgynek, illetve gratulálunk minden résztvevőnek, amiért ebben a rossz időben is végig kitartottak!

A záró gondolattal mi is mélységesen egyetértettünk. Mindez az Úr 2016. évében március hónap 24 - én a népi megfigyelés szerinti tavasz első napjának kezdetén Szent György napján történt. Ezennel is sok boldog névnapot kívánunk kedves fővédnök úr!

Gyöngy

Egy verseny hangulata a nevezés pillanatától, a teljes játékidő alatt, illetve a végső összegzés utolsó másodpercéig, valamint a visszaemlékezések alkalmi képeivel folyamatosan változik.

Sz. Béla nem érzi hogy erős lenne, pedig ismét bátorságot merített a nevezésre, erős mert nem fél a kudarctól. Tudja, hogy nem lehet biztos semmiben, de vonzza az ismeretlentől való játékos félelem. Ő már volt ilyen szervezésen és tudja, hogy milyen színvonalra számíthat, nem ez számára az első eset, minden alkalommal leesik az álla, mint ahogyan a többszörösen visszatérőknek is leesett ... (mert valami ilyesmire fog gondolni egész idő alatt, hogy; - hm ... kis hazánkban lehet ezt így is csinálni ...). Az összejövetel napjáig a nevezők névsorát böngészi, zömét ismeri és nagyjából tudja kik lesznek az ellenfelei. Aztán rögtön eszébe jut a létszám, a körülmény vele a kedves helyszín és a nevezők, mint ellenfelek azonnal megszűnnek létezni, barátokká, ismerősökké és pergetőhorgászokká alakulnak, majd úgy fogja fel az egészet, mintha csak egy időnként alkalomra nyíló vidám társas összejövetelre jelentkezne, amelyen mióta első alkalommal megjelent nem hiányozhat.

Egy kora nyári borongós reggelen egy főváros megyei szimpatikus tavacska előtt pontosan hatvan előzetesen nevezett ember gyűlt össze. Néhányan személyesen is ismerik egymást, ők mind külön kis csoportokban beszélgetnek. Az újonnan érkezőket legkevesebb egy fejbiccentéssel köszöntik. Többségük már túl van az üdvözlő  Bolyhos pálinka csábos gyümölcs ízű barátságán, kezükben frissen szerzett mohón megkaparintott kincsként díszeleg a folyamatában megkezdett zskh (zsíros kenyér hagymával) és vele a gusztusos szeletelt mangalica szalámi. Az egyszerű étkeket olyan jó étvággyal fogyasztják, mintha legalább egy napja nem jutottak volna élelemhez. Beszédtémájuk  általában  az összejövetel céljával szinte  mindig azonos. Közös szenvedéjük körül keringő információ, néhol eltévedt forgószélként áramlik köztük, amelyből sokat okulhatnak a későbbiek során.

Egy közepes termetű ötvenes évei elejét taposó mokány emberke serénykedik a gyülekező tömegben. Szinte mindenkihez van egy - két jó szava és azonnal intézkedik, ha valami hiányosságot észlel a reggeli szolgáltatással kapcsolatban. Segítőihez intézett közlendői rögtön végrehajtandó parancsnak bizonyulnak, mert ők rögvest ugranak a felszólításra. Bárkinek azonnal kitűnik, hogy szó szerint itt ő a "Jani".

Mint ahogyan a megjelentek java része előzetesen is sejteni, illetve tudni vélte az összejövetel kihirdetésének tartalma alapján a mai alkalom nem pusztán csak a fő cselekvés irányra koncentrál, hanem próbál attól egy kissé emberibb, barátibb alakot ölteni (mint általában mindig). Ezeknek a szervezéseknek az eltelt idő miatt már múltjuk van, első perctől büszke sasként indult és töretlenül halad a kijelölt útján, hosszas röpte alatt rengeteg emberrel találkozott, melynek következményeként emlékek tömkelegét hagyta maga mögött színesen örvényleni. A jelen napig, akik rendszeresen megjelennek igaz barátként vagy egy nagy álombéli családnak tagjaiként jönnek el ide szórakozni.

- Versenyzők figyelem! - Jól esően simul az összegyűltek füleihez az intézkedős ember felerősített hangja a tápióság szívében az éjszaka szülte nedves levegő miatt kialakult kora reggeli párában. - Mindjárt kezdünk ... - mintha csak egy kedves apuka ébresztgetné mélyen alvó apró gyermekét, ő Kalacsi János  főszervező. - Köszöntelek benneteket a III. Tápiómente Bajnoka Pergető Kupa! Mészáros Bence Vándorkupa pergető horgászversenyén ... - és ezzel kezdetét veszi az ünnepéjes megnyitó.

Sz. Béla szenvedélyes pergetőhorgász némán ácsorog a megnyitó alatt. Egy szívhez szóló, mély érzéseket ébresztgető dalt hall éppen. Mészáros Bence fiatal horgásztársa emlékére szól a megható nóta, aki ugyancsak ehhez a mikro társadalomhoz tartozott amiben ő álldogál most éppen. A szoros összetartás ékes jeleként mutatkozik köztük az a példa, ahogy egymás tiszteletét őrzik, mert eredetileg a mai verseny eddig Tápiómente bajnoka címet viselte, ezentúl elhunyt fiatal horgászbarátjuk nevét veszi majd fel emlékképpen.

A mai versenysorozat különlegessége, hogy a megszokott egyéni díjazásokon túl most a legjobb horgászpáros is értékelve lesz. Ebbe a kategóriába természetesen csak az együtt nevező nő és férfi pergető horgász számíthat bele.

Sz. Béla eddigi horgászversenyzői pályafutása alatt nem igazán volt szerencsés az indulási sorszámai előnyös helyzeteinek kihúzásával. Most sem az, hatvanból ötvenötödik. Első terve mindjárt felborulni látszik, ahogyan sporttársai a növekvő számok törvényei szerint sorban foglalják el a tó bal oldali, új kotrású részét. Valaki azt mondta neki megjegyzésképpen, hogy itt nem számít a sorszám ... hát persze hogy nem, de azért az illető koma is eloldalgott balra. Béci egyetlen egy ok miatt akart arra menni, de most már mindegy, ugyanabból az okból fog most már jobbra tartani. - Ez valójában egy verseny - jut eszébe -, abból eszik ami előtte van, így korrekt.

Sz. Béla eddigi pergetőverseny pályafutása alatt még soha nem volt az első óra halfogói között. Tudja ő jól, hogy miért nem, de a makacssága nem mindig hoz sikert. Húsz perc telt el a  versenyből és máris fogtak két csukát mellőle. Béla jóval a második hal után végre hajlandó feladni idióta  elveit, szitkozódva akasztja kapcsába forgókanalát. Harmadik dobásra kanala valamibe tompán elakad, pont mintha egy félig iszapba süllyedt rongydarabba akadt volna horga. Ösztönösen odasóz a rongynak, mert tudja ebből itt soha nincs baj és a tompa súlyú tárgy megmozdul. Korholódva idegből fáraszt, fél perc alatt kezében a verseny eddigi legnagyobb hala egy kereken hatvancentis csuka. Őrül is meg nem is, végül azzal vigasztalja magát, hogy már legalább nem haltalan. Ilyen és ehhez hasonló esetekre van egy kedvenc mondása, a mondat egy híres festőművésztől származik amely valahogy így hangzik;  "annál rosszabb nincs, mint mikor valami jól kezdődik" hát igen; Bélánk nem igazán egyszerű fazon.

A mondás pedig erős és a verseny végéig tartja magát, Sz. Bélának még két akciója volt, az egyiket látta is, apró csuka kíváncsiskodott wobblere után, a rossz akadás miatt nem tudta újra horgára csalni. A másik valahol vízközt bevontatás közben koppintott egy bolhaköhögésnél is halványabbat műcsalijára. Érezte már az elején ez nem az ő versenye. Idő közben látott már két halas versenyzőt szákolni és tudtára adták, hogy csukája sem a legnagyobb. Egy kicsit bántja a dolog, de mégsem csügged el. Nem félt elindulni, így nem fél veszteni sem. Sőt vigaszképpen egy életre levonja a verseny tapasztalatait, tudja, hogy a jövőre nézve jól fog jönni a mai nap okkultsága.

Béla ismét a tömegben ácsorog, egy tapasztaltabb versenytársával folytat szigorú eszmecserét a versennyel kapcsolatban. Mondandójuk három esetben szakad félbe. Kétszer mikor név szerint szólítják őket valahol a mezőny közepén és végül a dobogósok névsoránál.

Összesen ennyi kifogott hal: 59 versenyző 47 db csukát és egy db süllőt fogott.

Legnagyobb hal: Nagy Szilvia, 65 cm - es csuka.

Harmadik helyezett: Klakla Alexandra, 2 db csuka, 1 db süllő 171 pont.

Második helyezett: Huth Anita, 3 db csuka 175 pont.

Első helyezett: Nagy István, 3 db csuka 176 pont.

Legjobb női horgász: Huth Anita, 3 db csuka.

Legjobb horgászpáros: Klakla Alexandra - Klakla László 4 db csuka 1 db süllő.

Sz. Béla szívesen gondol vissza erre a napra, minden versenye örök élmény. Úgy gondolja a versenypecának meg van a  maga sajátos varázsa a nevezés pillanatától, a visszaemlékezések széppé színesedett képééig. Sok felől érkező bátor horgászokkal egy pillanatnak tűnő pár órás viadalt vívni, ezen idő alatt pontot érő halat (mindegy mekkora) megakasztani, partra terelni, kézbe venni és lemérlegelni, miközben a tökéletes játékos hangulat biztosítva van, ez kell neki. Mekkora hallá tud nőni például egy teljes hosszban számító negyvenkét centis "bicska" csuka - mosolyodik el néha, mert mennyire igazat ad annak a vélekedésnek, ami azt mondja ki, hogy a vereseny a legközönségesebb feladatot is izgalmassá teszi. Jó időben a megfelelő csali és módszer megválasztása, ami sikert hoz felemelő érzés. Sz. Béla kénytelen beismerni magának, hogy tulajdonképpen szeret versenyhorgászni, az egészet a földi élet apró örömeihez hasonlítgatja, de nincs igaza, mert ez sokkal több annál.

Gyöngy

"Keresd a szabadságot, és vágyaid rabja leszel. Keresd a fegyelmet, és megtalálod a szabadságot."

Megkérem azon kedves olvasómat, aki a hazai pergető horgászversenyeket körforgó villantók ész nélküli monoton dobálásában és véletlenszerűen kifogott halakban képzeli el, úgy hogy még egy színvonalasabb versenyre sem nevezett, e bejegyzés elemzésének teljesen felesleges időtöltése elkerülése végett inkább keressen magának  egy hasznosabb elfoglaltságot.

2017. Január második fele. Korábbi évek alapján egy ideje fagyos kényszerpihenőre késztet a tél. Éjszakánként - 15, nappal - 8 Celsius fok az átlag hőmérséklet. A természetes állóvizek, kisebb folyók, holtágak rég befagytak, a Tiszán Nána környékén január 1 - e óta teljes keresztmetszetében állójég honol, a Duna folyamatosan zajlik. Pergető felszereléseink tétován pislognak a helyükről, mozdulatlanságuk szokatlan kérdéseket sugall; mi ez a hosszadalmas állás idő, miért nem dolgozunk, hiszen szezon van, nem? A napok megrekedni látszanak, mint a hirtelen otthagyott gazdátlannak tűnő jégbe fagyott mozdulatlan csónakok a folyó kikötőjében. A jövőt nézve rideg, fehér álmot szőnek a csikorgó éjszakák, vaskos szilárd jégtakaró fedi a közeli terveket, egyelőre nincs semmiféle kilátás egy jóízű téli pergető horgászatra. Hogy az idő kissé jobban teljen és elviselhetőbb legyen e tehetetlen kín kellemes emlékékeket idézek elő a semmiből. Alig tudatosul, de az elmúlt esztendő jelentősebb eseményeit látom magam előtt. Furcsa módon nem annyira a hétköznapi pecák képei pörögnek, hanem egy kicsivel mélyebb nyomot hagyó jelenetek, ezek pedig nem mások, mint a különböző nívósabb pergető horgászversenyek, amik jelentőségük miatt is egész éltre szóló fontos tanulságok meghatározó elemei, természetesen eredményektől függetlenül.

2016-ban nyolc színvonalas pergető versenyen vettünk részt feleségemmel együtt. Ebből volt dobogó első, dobogó második, két hatodik helyezés, egy sokadik és egy csúnya nullázásunk. Természetesen ezek a versenyek nem mind páros versenyek. Essék róluk pár szó, időrendben pedig a következők.

Az elmúlt év első megmérettetése nem váratott sokáig magára. 2016. Január 09. Bajnokok Pergető Kupája, Péli Zoltán Emlékverseny Tiszanána-Dinnyéshát. Aki erre az összejövetelre nevezett egy ideig emlegetni fogja ezt a napot, ha megérkezett a reggeli kijelölt időpontra, ha nem.

A versenyt megelőző éjjelen az időjárás megtisztelt bennünket egy kevés csapadék halmazállapotú égi áldással. Nem esett számottevő mennyiség, de ahhoz teljes mértékben elegendő volt, hogy napfelkeltekor illetve hűvösebb helyeken vékony komisz jégtakaróként bevonja a hajnali tájat. Az utakat korcsolyázó, keresztbe fordult, árokba csúszott gépjárművek jellemezték. Sajnos a kialakult körülmény többeket otthon marasztalt. Mi is lépésben gyötrelmesen hosszú idő alatt tettük meg az utolsó néhány kilométert autónkkal a gyülekező pontig. Végül negyvenkét párosnak sikerült elstartolnia a kikötőből.

Kedvező rajtszám kihúzása miatt oda állhattunk, ahova szerettünk volna. A mezőny zöme gyakorlatilag az első dobásoktól a verseny végéig fogta a különböző méretű süllőket, kősüllőket. Fontos módosításként lépett életbe, hogy csak az első öt legnagyobb süllő, kősüllő ért pontot. A taktikát tehát érdemes volt előre ehhez a sokak által újnak számító, ugyanakkor készséggel támogatott szabályhoz igazítani. Mi végül is mint később kiderült ösztönből ráéreztünk egyfajta módszerre, amit még bőven lehet és kell fejlesztenünk. Összesen tizennégy süllőt fogtunk, közte páromnak jutott egy hetvenkét centis példány, ami két centivel volt kisebb a Sztahovics Peti és Bácsi Anti azonos méretű legnagyobb süllőjétől. Az öt legnagyobb halunk a hatodik helyre lett elegendő. Nagyon örültünk ennek a számnak.

Április 15. Monarch Dok Egyéni Parti Pergető Kupa. Helyszín: Majosháza. Kalacsi - féle pergető verseny. Zárt vízterület, jellegét tekintve kavicsbánya tó, helyenként nyolc méteres mélységgel. Célzott halfajt tekintve teljes mértékben csukafogó, méghozzá nagy nagy csukás pálya.

Mély bánya tó, nagy krokik, számomra két kedvezőtlen tényező...

Jóval a kijelölt verseny időpontja előtt tettünk egy próbát, sejtésem beigazolódott, a tó részemről nem igazán nyílt meg. Egy pár darab kicsi vagy átlag méretű csukesz jött, párom viszont megfogta élete rekord méretű halfarkasait, így mutatva utat az elméleti taktika részleges kidolgozásához.

Ez volt egyébként a második verseny, amit teljességgel megjósoltam kifogott halak darabszáma tekintetében a dobogósoknak, az most hogy ki lett az első vagy második szinte mindegy, mert az előttük éppen tartózkodó halak méreteit nem lehet befolyásolni. Természetesen a kikövetkeztetett elmélethez igyekeztünk magunkat tartani, ami részemről össze is jött és örömmel nyugtáztam a verseny végén, hogy a hatvanegy résztvevő közül jómagam állhattam a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A tervünk tehát egy pici szépséghibával ismét tökéletesre sikerült. Párom egy jó csukát fogott, egy pedig elment neki, sajnos így babér nem jutott a kategóriájában sem.

Május 15. Első Webfishing-Balinvadászok Kupa 2016. A verseny értékelése ugyanaz, mint a januári süllőfogón, itt is csak az öt legnagyobb hal ér pontot, csak most kizárólag a balin számít. Gyülekező Tiszanána-Dinnyéshát. Helyszín a tározó Abádi - Holt - Tisza szakasza. Nekünk merőben új pálya, merőben újfajta peca. Látatlanban már valahogy ösztönből is tartottam tőle.

Egész nagy kiterjedésű állóvízi tározó rész. Változó vízmélységekkel, néhány tuskókkal, a mélyebb részeknél növényzetmentes tiszta változó kiterjedésű nyílt felületekkel, sekélyebb részein burjánzó növényzettel, azon belül túlnyomó részt a sűrűre nőtt sulyommezőkkel tarkított pálya. Az ilyen helyet újonnan felfedező gyakorlatlan pergetőknek - mint mi - ideális helyszín egy korai agyvérzés megtapasztalásának.

Versenyre a képletünk a lehetetlen kivitelezési megoldásaink miatt roppant egyszerűre sikerült. Jó rajthely húzása, egy terjedelmesebb területű sulyommentes rész elfoglalása, valamilyen ritka egzotikumként kezelt soha senki által nem ismert mégis nagyra becsült balincsalik, mint pl.: a Salmo Thrill vagy valamilyen ASP jellegű, netán körforgó villantók fantázia dús műcsali arzenáljának gondos kiválasztása után a ki tud velük messzebbre dobni csónakunkból rögtönzött házi verseny keretében rendezett bonyolult játékunk igen ritkaság számba menő roppantul felemelő és egyben borzasztóan izgalmas alkalmazása. Amivel csak egyetlen, de egész nagy problémánk adódott, az hogy sajnos e gagyi taktika helyett nem találtunk más megoldást (akkor még). Ezért az ilyen egy lábon álldogáló semmire való ingatag ötlet, ahogy az ránk jellemző alapjaiban bukik el. Így a sorsunk gyakorlatilag még a verseny megkezdése előtt eldőlt. Elég volt a hátrányos indulási sorszám, már abban a pillanatban jobb lett volna, ha csónakba sem ülünk, hanem elkávézgatjuk a versenyidőt. Bár mindenféleképp jobban tettük, hogy végignyomtuk az elkönyvelt betli és a még azt tetőző igencsak kellemetlenre forduló időjárás kialakulása ellenére is, mert a végén párom egyetlen női versenyző lévén kaphatott egy értékes vigaszdíjat.

- Nos, hogy áll a próbaidőd, Laci? - kérdi az eredményhirdetés után kajánul mosolyogva Attila, aki társával negyedik helyen végzett - Szandi bevesz ugyan a csapatába?

Haha ...

Egy hétre rá. Május 23. Országos Rapala Pergető Bajnokság. Helyszín: Óhalászi - holt Tisza. Itt előbb cselekedtünk, mint gondolkodtunk. Ahogy kiírásra került a nevezés, szinte az elsők között regisztráltunk, hisz Tisza - tó forduló, ezt nem lehet kihagyni. A helyszín később lett kijelölve, egy pár nappal a verseny előtt. Óhalász. Fasza. Soha nem horgásztunk még ott. Azt sem tudtuk hol van ... de ha már beneveztünk ...

Másfél napig edzettük a pályát. A verseny előestéjén ismét meg tudtam jósolni a végeredményt. (Ugyanis akkor érkezett el az idő, hogy az előző balinfogó verseny helyszínéhez hasonló területeket megfejtsük). Amiben egy icipici pontosítási hiba azért csak becsúszott. Azt állítottam, hogy három hallal meg lehet nyerni ezt a versenyt. Igen, ehhez a mai napig kétség sem férhet. A dobogósoknak két hala, fajta szerint főképp csuka (azt is megjósoltam) nekünk egyedül három halunk volt. A számításom pedig itt hibádzik, mert a kifogott halaink alatt én kizárólag a balint értettem, nem más ragadozót, ezért a halaink faj összetétele két balin és egy darab egyetlen pontot érő sügér, ami a második helyre lett elegendő. De hogy mennyire nagy jelentősége lett a három halnak azon belül az egy pontos sügérnek, hát bizony pont az az egy pont, mert ha az nincs, akkor a harmadik helyezettel azonos pontszámot értünk volna el, viszont ha sügi helyett megfogjuk a két elköszönő balinból legalább az egyiket a kevés halas versenyekre általában jellemző csekély pontkülönbségei miatt tuti a dobogó első.

Június 05. III. Tápiómente Bajnnoka Parti Pergető Kupa! Mészáros Bence Vándorkupa Helyszín: Tápiószentmárton Tőzeges tó. Szervező: Kalacsi János. Egy versenyre soha sem szabad az embernek túlbecsülnie saját magát, csúnya koppanás lehet a vége. (Erre pedig az előző évben is volt már egy példa). Úgy véljük nagyjából ismerjük a tavat, tudjuk mit mivel, hogyan és mikor. Semmi előkészület, semmi infó (minek ...). Pont elég a verseny reggelén a korai keléskor a szokásos jól bevált pár darabos csalikészletet bepakolni és a helyszínre érkezés pillanatában szembesülni, hogy a napnak lőttek, lazaságunkkal óriási hibát követtünk el. Elég volt egy aprócska, de fontos tényező figyelmen kívül hagyása, ami még a hely jellegzetességére utalt abban az időszakban, ugyanis a tavon ívásban voltak a keszegfélék. Ha ezt tudjuk, mást taktikát választunk és még egy másfajta műcsalival megrakott dobozt is biztosan elhozunk otthonról. Ekkor már a csodában nem, de az első húsz perc halában bíztam, ami végül meg is lett. Később voltak ütögetéseim, de több csuka nem akart kijönni, rettenetesen hiányzott azaz egy doboz. Itt sem jött ki túl sok hal, hárommal a dobogó legfelső fokára állhattak, én azzal az egyel tizenkilencedik, párom a nullával sokadik helyen végeztünk. Kár volt érte ...

Szeptember 11. VII. Bolyhos Csapat Pergető Kupa! Robinson szigetek - Szécsény. Ismét Kalacsi Jani a főszervező. Ez a verseny, mint ahogyan neve is sugallja csapat pergető verseny. A részvétel meghívásos jellegű. Örömmel fogadtuk, hogy az idei évben mi is kaptunk párommal invitálást e különleges összejövetelre. Azonban kérdésként rögtön felmerült a csapat alapítás illetve a már meglévő hiányos létszámú csapatokhoz való csatlakozás lehetősége. Egy körtelefon után az előbbi eshetőség mellett döntöttünk és egy teljesen új csapatként indultunk. A tagokat igyekeztünk ismerőseink közül úgy választani, hogy legalább a hazai pergető horgászattal lévő szemléletünk legyen közel azonos. Nemsokára össze is állt a hat csendes (nem az interneten hangoskodó, nyomuló, minden halat megfogó szuper pergetők) egyszerű horgászból álló csapatunk Kelet gyermekei névvel. Az, hogy a hazai egyéni wobbler kereskedelemnek nem csak kizárólag üzleti értéke lehet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy akarva vagy akaratlanul újabb és újabb ismeretségre tehetünk szert az ország különböző pontjaiból. Így ismertük meg még régebben csapatunk egyik legszerényebb, az újabb technika felé törekvő helyi viszonyokat kifogástalanul ismerő Nyúli Tomit, így ismertük meg nem túl régen csapatunk legfiatalabb mégis óriási tapasztalattal rendelkező tagját, Oláh Petit. A verbuválást követően Petivel azonnal csapatunk rangidős tagjára Parti Attilára gondoltunk, akivel többek között volt már szerencsénk ellenfélként is verseny horgászni és pozitívumként tapasztaltuk, hogy nem csak kizárólag a gyakorlatban kiváló pergető horgász. A csapat következő tagját sajnos személyesen még nem ismertem, de a többiek megnyugtattak, hogy nem kell benne csalódni és mint kiderült hamar igazuk is lett. A verseny végén egy magas technikai szinten álló ötletekben bölcselkedő páratlan szinten álldogáló horgászt ismertem meg személyében, ő Havai Zsolti. Magunkról pedig csak annyit, hogy Szandinak a titkársági, jómagamnak a csapatkapitány szerepe jutott.

A versenyt napját megelőzően heves csoportos taktikai megbeszéléseket folytattunk az irányadó megoldásokkal kapcsolatban. Azt kell mondjam mi már akkor ott elméletben megnyertük a kupát. Stratégiánk (úgyis a legtöbben erre kíváncsiak) a következőképp alakult; a tó adottságainak köszönhetően sok volt a látott hal, balin. Ezekből gyorsan becsaptunk egy jó néhányat, majd biztosítékképpen fogtunk hozzá egy pár darab sügeret és ez elég is volt a toronymagas győzelemhez. De persze aki ott volt és figyelt az tudja, hogy mindez csak részben igaz, mert az eltörölhetetlen igazság csak annyi, hogy a tizenöt csapatból a kupa csakugyan a mienk lett és a legjobb női horgász díjat párom kapta.

Október 02. 6. Daiwa Csónakos Pergető Kupa! Kaposvár - Deseda. Páros csónakos verseny. Mióta az eszemet tudom szerettem volna eljutni erre a víztározóra, de a távolság miatt mindig csak beteljesületlen vágy maradt. Ezidáig. Elöljáróban csak annyit tudtam róla, hogy a pálya óriási kiterjedésű. Ebből egyenesen következik, hogy nekünk extra szüzeknek a verseny előtti egyetlen egy edzésnapon ez a hatalmas terület a kijelölt időpontban túl sok titkot nem fog feltárni. Segítséghez folyamodtunk. Nem hittem benne, de kaptunk. Itt meg kell jegyezzem az önzetlen információkért hálás köszönet Nagy Andrásnak és Bódi Zoltánnak.

Meg kell hagyjam, hogy maga a víz előttünk az edzésnap a kijelölt versenyidő utolsó húsz percében a pályán kívül nyílt meg. Abban az időszakban egy kicsikét módosítani kellett a szokott stíluson és a halak mindjárt értékelték is. Bár aznap este bőven voltak kétségeink, de versenyen összepiszkáltunk hat kövest és az utolsó tíz percben tiszteletét tette nálunk egy kis harcsa. Az első helyezett (Kovács - Brogyai páros) toronymagasan elhúzott mindenki előtt fogott halak tekintetében. Mi első próbálkozásunkra hatodikok lettünk. És hogy jó e nekünk ez a helyezés? Haha ... Jóhogy.

Következő és egyben az év utolsó verseny helyszíne és értékelése már ismerős. November 06. Tisza-Tavi Pergető Triatlon. Mumus Szalóki balinos pálya, csak most az öt legnagyobb csuka ér pontot. Benne vagyunk szépen a tározó vízeresztésében - na majd mikor máskor, ha nem most - rommá fogjuk magunkat. Edzésnap Szandi kipiszkál két hatvancenti környéki csukát, nekem délutánra ismét csak a megsemmisülés semmihez nem fogható keserű hangulata marad. Utálatos egy vízterület. Versenyidőn kívül azonnal az élő folyóra motorozunk, de ott sem ugrálnak a halak csak úgy a csónakba. Valami nem oké. Persze, estével lehűlés. Viharos szél, eső, ráadásul ezt az időt kitartóan jósolják végig a verseny teljes egészére. Legjobb! Vacsoránál tanácskozásunk közben érkezik egy értékelhető ötlet, megfogadjuk és másnap - mit veszíthetünk - bevetjük. Csoda számba menő történésekről mindig akkor beszélünk, ha egyáltalán nem hiszünk valamiben és az bekövetkezik. Hasonlóképp jártam én is aznap a versenyen. Mondjuk inkább úgy mondanám, hogy kevéske hit nélkül dobáltam teljes meggyőződéssel. Gondolom ez végül senkit nem érdekelhet, viszont ahhoz mégis tökéletesen elegendő volt, hogy megfogjam életem eddigi legnagyobb csukáját. Teljes hosszban 98 cm regisztráltunk. A kapása közvetlen pillanatát mintha kissé lekéstem volna. A húzott műcsalin egy bolhaköhögésnyivel erősebb elakadás jelentkezett, mint a vontatás sebességétől ez várható lett volna. Ugyan ennek nem bevágtam, hanem behúztam, inkább csak azért, hogy az akadályozó növényt letakarítsam a műcsaliról. Valamit motyogtam feleségemnek bizonytalanságomról, majd elképedve tapasztaltam orsózás közben, hogy nincs kontaktus. Hosszabb idejű csévélés után kétségbeesetten teszem fel a kérdést - Mi a ... Valami megharapott volna? Majd tekerés közben a széltől keletkezett nagy hasú zsinórom kezdett feszesedni, a feszesedéssel pedig eleinte kissé nehezülni, majd - szinte már a csónak előtt - egy megállíthatatlannak tűnő ősi erővé átalakulni. - Te jó ég, mi a franc ez? Húz, mint a bolond. Orsóm fékje szépen adagolja a lekérő zsinórt. Végül nem is fut olyan messzire, mint vártam. Inkább a csónakunk környékén köröz. Felhúzni, megpillantani képtelenség. Jó idő eltelik, mire meglátjuk, a hatás leírhatatlan. Azonnal a műcsalim keresem a további fárasztás kiviteli gyorsasága miatt, ugyanis merítőhálónk egy sikeres leakadás utáni szabadítást követően teljesen használhatatlanná vált. Az egyetlen megoldás a hal csónakba emelésére a két kezem. Hétköznapi pecákon kisebb halaknál rutinmunka, de most egy ekkora halnál ráadásul ilyen gyötrelmesen halszegény versenyen kissé izgalmas lesz, pl. a tarkófogás a méretarányok miatt az én kezeimnek itt már kivitelezhetetlen művelet. Fárasztás közben megáll velem az idő, az adrenalinszintem nyilván az egeket veri, mintha egy nagyon ritka extrém sportot űznék élet és halál között. Nem mondom, hogy mind e mellett ez olyan túl rossz érzés lenne, sőt talán mindig is titkon erre vágytam. Nagy sokára megpillantom műcsalim a száj felső állkapocs jobb oldalán kívülről, horga egész sok húst fog. Ez a hal az enyém lesz, tudom. Harmadjára sikerül bal kezem ujjaival biztosan megfogni a hal alsó állkapcsának kopoltyúi csúcsát (ott nincsenek fogak) orsóm felkapókarját combommal kinyitom, a botot biztos távolságra helyezem, majd a jobb kezemmel, ahogyan emelés közben nehezedik a hal súlya a has alá fogok, majd óvatosan az esőtől vizes csónakba helyezem. Örömünkre nincsenek a földünkön kifejezhető szavak ...

Ezt a versenyt végül Hajdi - Radácsi páros nyerte (ők mindketten a volt csónaktársaim) 101 ponttal.

98 ponttal a második és a legnagyobb hal kifogója díjat mi zsebeltük be. Harmadik Kemecsei - Csóka páros negyedik Mérten - Enzsöl páros. Összesen öt hal jött ki és ezzel véget ért számunkra a 2016-os versenyidény, ezt követően a Tisza - tavi Pergető Triatlon második fordulójára (a süllőfogóra) gyúrtunk, aminek történetét a következő év fogja majd elmesélni.

Attila följebb feltett fordított kérdésére választ adva miszerint Szandi be vesz e a csapatába igennel kell hogy feleljek. Ezt az évet végső soron próbaidőnek szántuk, amin úgy néz ki mindketten megfeleltünk. A jövőt nézve pedig idénre előreláthatólag ismét nyolc versenyt tervezünk. Öt Ob forduló, a két triatlon és egy csapatverseny.

Odakint észrevehetetlenül nyúlik a nappali világosság, a napokban hirtelen olvadást jósolnak. Az álmok egyre reményteljesebben pihennek. Nemsoká elérkezik a tél haldoklását jelző első jel, ami igazából egyszer van egy esztendőben és páratlan dolgokat művel belül az emberekkel, aminek jótékony jelenléte nem hasonlítható semmihez sem a földkerekségben, ez a befagyott vágyainkat kiolvasztó frissen ásott föld tavaszt árasztó illata. Kíváncsian várunk 2017.

Gyöngy